Sport lineup

Az után is van élet, ha az embert másodpercek alatt kiütik

Még mindig nem lehet betelni Jorge Masvidal kiütéses győzelmével. Az amerikai ketrecharcos a UFC 239-en, felugrásból térdelte fejbe Ben Askren, kettejük mérkőzése mindössze öt másodpercig tartott. Ez minden idők leggyorsabb ketrecharcos kiütése, igaz, az előző csúcs is egészen elképesztő volt, Duane Ludwig 2006-ban 6 másodperc alatt intézte el Jonathan Goulet-t.

Masvidal győzelme:

Goulet most szót kért és üzent Askrennek, a már visszavonult francia-kanadai azt mondta, van élet azt követően, hogy az ember a rossz oldalára kerül egy villámgyors KO-nak.

Mit kellett volna tennem? Visszavonulni? Nem. Tudtam, hogy vissza kell térnem, és rendbe tenni a dolgokat. Büszke vagyok rá, hogy sikerült, jobb harcossá váltam

– mondta az mmajunkie.com-nak Goulet, akit ugyan sokan szidtak a zakó után, de ő csak nevetett a kommenteken.

És nem csak a levegőbe beszél, rögtön a rekordgyorsaságú vereségét követően Luke Cummót, amit ráadásul az este mérkőzésének választottak a UFC Fignt Night 5-ön. Erről azt mondta, amikor kijött a ketrecből és végignézett a szurkolókon, akkor értette csak meg igazán, mekkora győzelmet aratott.

Amikor Ludwig 6 másodperc alatt intézte el Goulet-t:

Jonathan Goulet később egy regionális ligában maga rendezte le hamar a meccset, Travis Axworthy 8 másodpercig bírta ellene. Goulet a Ludwig elleni veresége után még évekig MMA-zott, 2010-ben volt az utolsó mérkőzése. 23-12-es mérleggel vonult vissza.

És a 34 éves Ben Askren kapcsán is meg kell jegyezni, hogy 19 győzelme mellett ketrecharcos karrierje első vesztes meccse volt a Masvidal elleni. Igaz, elég nagyot szólt.

Nem a véletlen műve volt az 5 másodperces KO a ketrecben
Jorge Masvidal nagyon is tudta, mire készül.

A nyitóképen Masvidal és Askren Las Vegas-i mérkőzése. Fotó: Sean M. Haffey/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik