Nagyvilág

Jeffrey Epstein: „Mit mondhatnék, szeretem a fiatal lányokat”

Nobel-díjas tudósok dicsérték rendkívüli intelligenciáját. Olyan barátai voltak, mint Bill Clinton és András brit herceg. Manhattan legdrágábbnak mondott háza volt az övé, meg egy egész karib-tengeri sziget. És mindig fiatal, modell kinézetű lányok vették körül.  Ám a rejtélyes, rivaldafényt kerülő pénzügyi befektetőre, Jeffrey Epsteinre már csak úgy fognak emlékezni, mint a „perverz pedofil milliárdosra”, aki több száz lányt használt ki, közülük sokakat molesztált is.

A héten utolérte a végzete Jeffrey Epsteint. Az amerikai „milliárdos” tíz éve még megúszta egy ejnye-bejnyével, hogy legalább 30 kiskorú lányt molesztált, szexuális játékokhoz kihasznált floridai otthonában. Most azonban már gyakorlatilag életfogytig tartó börtönbüntetés elé néz, köszönhetően a New York-i szövetségi ügyészeknek, akik hétfőn vádat emeltek ellene, kiskorúak sérelmére elkövetett, szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelem vádjával.

A szexuális bűnözőként nyilvántartott 66 éves férfi a vád szerint több tucatnyi fiatal lányt, köztük 14 éveseket használt ki, de akár több száz áldozata is lehet.

Ki ez a fickó?

Bár mostanra már a fél világ ismeri a nevét, az amerikai pénzügyi és politikai elitben mozgó Epsteinről egészen 2002-ig szinte senki sem hallott. A sajtót kifejezetten kerülő, rejtélyes pénzügyi befektetőre először akkor figyelt fel a média, amikor Boeing 727-es magángépével Afrikába repítette Bill Clinton volt amerikai elnököt, Kevin Spacey színészt és Chris Tucker humoristát, egy AIDS-kutatással kapcsolatos körútra. Neve azelőtt csak néha tűnt fel a pletykarovatokban, akkor is leginkább csak Ghislaine Maxwell, a híres brit médiamágnás, a gyanús körülmények között meghalt Robert Maxwell lányával folytatott párkapcsolata miatt.

Jeffrey Epstein. Fotó: Rick Friedman/Rick Friedman Photography/Corbis/ Getty Images

Az első nagy portrék csak az afrikai utaztatás után jelentek meg róla. A New York magazin és a Vanity Fair is hosszú cikkben foglalkozott vele, de azok leginkább csak a körülötte lévő rejtélyt növelték. Senki sem tudta megmondani, pontosan hogyan is szerezte hatalmas vagyonát, sőt, máig nem lehet tudni,  pontosan mekkora is az a hatalmas vagyon. A Forbes magazin soha nem rakta rá a leggazdagabb amerikaiakat bemutató listájára, mivel nem tudták ellenőrizni, mennyi pénze is van, és az ügyészi iratokban csak multimilliomosként, és nem milliárdosként jellemzik.

Az 1953-ban született Epstein középosztálybeli családban nőtt fel a New York-i Brooklynban és Coney Islanden. A középiskola elvégzése után fizikát tanult a Cooper Union főiskolán és matematikát a New York Egyetemen, de egyik helyen sem diplomázott le. Végül a New York-i elit gimnáziumban, a Dalton Schoolban kezdett el tanítani fizikát és matematikát. Itt figyelt rá Ace Greenberg, a Bear Stearns befektetési bank igazgatója, aki 1976-ben fel is vette a céghez.

A beszámolók szerint rendkívüli matematikai tehetségnek számító Epstein villámgyorsan emelkedett a cég ranglétráján, és három éven belül már korlátozott partner lett. Majd 1981-ben váratlanul otthagyta a bankot és saját befektetési céget alapított. A New York magazin 2002-es cikke szerint utálta a szigorú bürokráciát, és azért lépett ki, hogy a saját ura legyen, míg a Vanity Fair arról írt, hogy valamilyen gyanús üzlet miatt kellett váratlanul távoznia.

Hogy ezek után miből szerezte a pénzt, azt még közeli ismerősei sem tudták megmondani. Miközben más pénzügyi befektetők nem győzik mutogatni, milyen nagynevű, gazdag ügyfeleik vannak, Epstein klienseiről nem tudni, kik lehetnek. Állítólag csak olyan ügyfelekkel foglalkozott, akik minimum egymilliárd dollárt bíztak rá, alább nem adta, de csak egyetlen ismert ügyfele volt: Les Wexner milliárdos.

Hogy milyen nagy vagyona van, arra csak ingatlanaiból lehet következtetni. New Yorkban egy több mint tízmilliárd forintot érő, nagyjából 4500 négyzetméteres, nyolcemeletes lakóháza van, amit rendszeresen az egyik legdrágább és legnagyobb manhattani lakóházként szoktak jellemezni. Emellett van egy egész szigete az Amerikai Virgin-szigeteken, egy 3 ezer hektáros birtoka Új-Mexikóban és egy villája a floridai Palm Beachen.

Epstein azonban nem csak ingatlanokba fektetett be, hanem emberekbe is. Az agglegényként élő férfi nem élt nagy társasági életet, mégis jó kapcsolatot ápolt az amerikai pénzügyi, politikai és tudományos élet ismert személyiségeivel. Ismerősei közt volt egyebek mellett több Nobel-díjas tudós, Bill Clinton volt amerikai elnök, András brit herceg, vagy Donald Trump jelenlegi amerikai elnök, új-mexikói birtokát pedig az állam volt kormányzójától vette meg.

Jeffrey Epstein és Donald Trump 1997-ben. Fotó:Davidoff Studios/Getty Images

A 2000-es évek elején róla készített portrékból csak egy dolog maradt ki. A lányok. A róla szóló cikkekben csak mintegy mellékes kis színes adalékként szerepelt, hogy rendszeresen látják csinos, és leginkább fiatal lányokkal. A New York magazinnak 2002-ben Donald Trump elmondta, 15 éve ismeri Epsteint, akit csodás fickóként jellemzett. Majd hozzátette:

Az a hír járja róla, hogy ugyanúgy szereti a gyönyörű nőket, mint én, és sokan közülük a fiatalabbak közül kerülnek ki. Nincs kétség efelől, Jeffrey élvezi a társasági életét.

A Vanity Fair cikke is csak érintőlegesen említette meg, hogy úgy ismerik a városban, mint aki szereti a nőket, főleg a fiatalabbakat, és jó kapcsolatot ápol modellekkel. Egy fiatal nő a lapnak elmondta, egy társasági vacsorán Epstein házában, olyan nők voltak, akiket nem lehet látni a gazdagok vacsoráin, egy koktélparti pedig fiatal orosz modellekkel volt tele. A cikk szerzője, Vicky Ward évekkel később közölte, hogy már akkor beszélt egy anyukával, és két lányával, akiket szexuálisan molesztált Epsteint, de főszerkesztője akkor nem merte belerakni a vádakat a megjelenő írásba.

Michael Wolff újságíró 2007-ben emlékezett vissza egy alkalomra, amikor Epstein Boeing 727-esén utazott egy konferenciára több tudóssal, és médiamunkással. A New York magazinnak elmondta, Epsteint „három tinédzserkorú lány kísérte, akik nem a lányai voltak”, és „modellkinézetűek” voltak. És felmerült benne a kérdés:

Ki ez a fickó, ezzel a nagyon nagy repülővel, és ezekkel a nagyon magas lányokkal?

Minél fiatalabb, annál jobb

Epstein világa végül 2005 márciusában kezdett el összeomlani, amikor Palm Beach rendőrségét felhívta egy nő, közölve, hogy mostohalányát molesztálta egy tehetős férfi, aki 300 dollárt adott utána a lánynak. Miután a lány azonosította Epsteint, a rendőrség nyomozásba kezdett, és alig hét hónap múlva már 21 áldozatról tudtak,  végül 35 kiskorú áldozatot azonosítottak. A nyomozást vezető detektív, Joe Recarey a Miami Heraldnak elmondta:

Meglepett, hogy milyen lavinaszerű volt. Egy idő után azt gondoltam, ez lesz az utolsó kihallgatás, de a következő áldozat három-négy újabb nevet mondott, majd a következő is, és az ügy egyre nagyobb és nagyobb lett.

Palm Beach akkori rendőrkapitánya, Michael Reiter hozzátette:

Fogalmunk sem volt róla, véget ér-e az áldozatok száma.

A nyomozás elmondásuk szerint egyértelműen bizonyította, hogy Epstein bűnös. Több tucat lány, akik nem ismerték egymást, és soha nem találkoztak, egybehangzó vallomásokat tett arról, hogy Epsteint, és a neki dolgozó emberek hogyan vették rá őket arra, hogy masszázst adjanak neki, és közben hogyan molesztálta őket, miközben sokukról meztelen és erotikus fotókat is készített. Elmondták azt is, hogyan fizettek nekik azért, hogy újabb és újabb fiatal lányokat vigyenek neki, közölve velük, hogy „minél fiatalabb, annál jobb”. A tanúvallomásokat fizikai bizonyítékok is alátámasztották, és rendőrök úgy látták, egyértelműen nyerő ügyük van.

Epstein azonban tudomást szerzett a nyomozásról, és ellentámadásba lendült. A jó kapcsolatokkal rendelkező férfi sztárjogászokból álló ügyvédcsapatot toborzott a védelmére. Köztük volt mások mellett a Clinton elleni nyomozást végző különleges ügyész, Kenneth Starr, a legendás ügyvéd, Gerald Lefcourt, valamint a Harvard egyetem híres jogászprofesszora, Alan Dershowitz. A jogászok mindent bevetettek,  magánynyomozókat fogadtak, hogy befeketítsék és megbízhatatlannak állítsák be az áldozatokat és a tanúkat, és még a rendőröket is követték és megfigyelték.

Az állami ügyésznél sikert is aratott taktikájuk. Az ügyész visszakozott, és nem akart komoly vádakat emelni Epstein ellen. Ekkor Reiter rendőrkapitány a nyilvánosság erejét felhasználva elérte, hogy az ügy az FBI-hoz kerüljön, és egy szövetségi ügyész elé.

Az FBI végül egy 53 oldalas vádiratot készített Epstein ellen, és még folytatták volna a nyomozást, miután kiderült, több amerikai városban is lehetnek áldozatai. Biztosak voltak benne, hogy a vádirat alapján elítélik Epsteint, aki évtizedekre rács mögé fog kerülni.

Nem így történt. A szövetségi ügyész, a jelenleg Trump munkaügyi minisztereként dolgozó Alex Acosta az ügyvédekkel együttműködve egy olyan vádalkut kötött a vádlottal, amivel Epstein szinte büntetlenül megúszta az egész ügyet. A Miami Herald oknyomozó cikke szerint az ügyészség aktívan segítette Epsteint, hogy elkerülje a komoly börtönbüntetést. Csak prostitúció elősegítése vádjában kellett bűnösnek vallania magát, amiért cserébe mindössze 13 hónapig tartó szabadságvesztést kapott.

Alexander Acosta. Fotó: Andrew Harrer/Bloomberg/ Getty Images

Emellett az ügyészség vállalta, hogy ezzel le is zárják, és soha többen nem indítják újra az ügyben folytatott nyomozást, annak ellenére, hogy tudták, Epsteinnek további áldozatai lehetnek, és állítólagos segítőit sem állítják bíróság elé. Közben az ügyészek igyekeztek megtenni mindent, hogy az ügy ne kerüljön a sajtó nyilvánossága elé, sőt, még az áldozatokat sem értesítették a vádalkuról, pedig erre törvény kötelezte őket. Ez utóbbi döntést évekkel később alkotmányellenesnek mondta ki egy bíróság.

És ez még nem volt elég. Epsteint a jogszabályok szerint egy állami börtönbe kellett volna bezárni, de ügyvédjei elérték, hogy csak egy megyei rendőrségi fogda privát részén kelljen letöltenie a büntetését, ahol az általa fizetett őrök vigyáztak rá. De nem sok időt volt ott: a helyi szabályokat figyelmen kívül hagyva ugyanis heti hat nap kimenőt kapott „munkavégzésre”, amit közeli irodájában töltött el. Gyakorlatilag csak aludni járt vissza a cellájába, ahova 2008 nyarán vonult be.

Itt a vége?

Az Epstein hétvégi letartóztatásáról először hírt adó Daily Beast, valamint az üggyel behatóan foglalkozó Miami Herald információi szerint a New York-i szövetségi ügyészség már hónapok óta nyomozott Epstein ellen. Elmondásuk szerint az ügyben született oknyomozó cikkek alapján kezdték el újra megvizsgálni az ügyet, és a nyomozást a korrupcióellenes osztály vezette, a szexuális kizsákmányolást célzó emberkereskedelemmel foglalkozó osztály segítségével. A beszámolók szerint Epstein akár 45 évre is börtönbe kerülhet, hacsak nem mond olyan információkat, amik megérnek annyit, hogy vádalkut kössenek vele.

Azt talán soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan hány áldozata volt Epsteinnek. A Herald nyomozása legalább 80 lányt azonosított, akik 13 és 16 év közöttiek voltak, amikor a férfi molesztálta őket, de akár több száz lány is érintett lehet az ügyben, köztük több külföldi, köztük kelet-európai és orosz lány is.

És mivel az ügyet a korrupcióellenes osztály vezeti, felmerült, hogy egyes közszereplők is az ügyészek célkeresztjében lehetnek. Ahogy azt a Herald újságírója,  Julie K. Brown vasárnap az MSNBC-nek elmondta:

Biztosan van pár fontos, nagy hatalmú ember, aki most nagyon izgulhat. Most csak várhatunk, hogy vajon Epstein elkezd-e neveket mondani.

Kiemelt kép: Stephanie Keith/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik