Sport

Este 10 és reggel 8 között edzhetnek a kézisek

Elég érdekesen alakul a 44 után újra az élvonalba jutó Szombathelyi Kézilabda Klub női csapatának a szezonkezdete. Az ugytudjuk.hu ugyanis úgy értesültünk, hogy bár a szombathelyi közgyűlés június 18-i ülésén üdvözölte a feljutást és teljes támogatásáról biztosította az NBI-be jutó lányokat, ezért döntöttek arról, hogy a két városi létesítményben, az Aréna Savariában és a Haladás Sportkomplexumban lehetnek az SZKKA edzései és meccsei.

A határozat értelmében június 30-ig kellett volna a létesítmény vezetőinek szerződnie a kézisekkel, de ez csak az Arénával történt meg, ahol a négy kiemelt találkozót – a Fradi, a Győr, az Érd és a Siófok ellenit – rendezik meg.

A lap úgy tudja, hogy a döntés értelmében a többi meccs-, és edzéshelyszínt biztosítani hivatott Haladás Sportkomplexum ügyvezetője Gál Sándor a határidő ellenére eddig nem készítette el a szerződést, hovatovább elég furcsa feltételt szabott:

este tíz és reggel nyolc között mehetnek be edzeni a lányok.

A kézisek érthető okokból ezt nem tudták elfogadni, így addig is az Arénában készülnek.

Frissítés:

Az ugytudjuk.hu kedd reggel válaszlevelet kapott Gál Sándor ügyvezetőtől. Eszerint mégsem az önkormányzat által fenntartott sporkomplexum és annak ügyvezetője az illetékes, hanem a Mészáros Lőrinc vejeként is ismert Homlok Zsolt üzletember által elnökölt Haladás VSE sportegyesület. Utóbbi minden nap 8-22 között az albérlő, és a szerződése szerint joga van továbbadni az albérletét, így ő dönt arról, hogy ki, mikor mehet be a létesítménybe.

Frissítés 2.:

Július 10-én, cikkünk megjelenése után egy nappal a HVSE részéről az alábbi közleményt juttatta el számunkra:
„A Haladás VSE a napokban kapta meg az SZKKA megkeresését a sportkomplexum használatával kapcsolatban. A HVSE számára kiemelt fontosságú a szombathelyi sportélet támogatása, ezért a vezetői szintű egyeztetések megkezdődtek a mielőbbi megoldás érdekében.”

(Kiemelt kép: Fotó: Vágvölgyi Bálint/ugytudjuk.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik