Sport

A Dunaújváros nyerte a MOL Ligát

A Dunaújváros lett a bajnok a jégkorong MOL Ligában, mivel a döntő hatodik, pénteki mérkőzésén idegenben nyert a Csíkszereda ellen, s ezzel megszerezte negyedik győzelmét.

A döntőben az első, múlt keddi mérkőzést 2-0-ra nyerte a dunaújvárosi csapat, egy nappal később, a második összecsapáson 3-1-re kikapott, majd szombaton hosszabbításban 4-3-ra, vasárnap pedig szintén a ráadásban 3-2-re győzött Erdélyben. Az ötödik mérkőzés szerdán volt, azon a Csíkszereda nyert hosszabbításban 2-1-re Dunaújvárosban.

Így a hatodik meccsen már volt némi teher a dunaújvárosiak vállán, hiszen ha rosszul jön ki a lépés számukra, könnyen egyenlítetett volna az erdélyi együttes. Azonban ez nem így lett, simán nyerni tudtak az Acélbikák: az első harmad gólcsendje után Pavuk és Papp jelentkezett góllal, majd amikor már mindent egy lapra tettek fel a hazaiak, két perccel a lefújás előtt Azari, eggyel pedig Gröschl vette be a HSC kapuját.

A Dab.Docler csapata – amely az alapszakaszban is a legjobb volt – a magyar párosítású elődöntő megnyerésével korábban a hazai bajnokságban is az élen végzett.

Eredmény – MOL Liga, döntő, 6. mérkőzés:
HSC Csíkszereda (romániai)-Dab.Docler 0-4 (0-0, 0-2, 0-2)
Gólszerzők: Pavuk (24.), Papp (26.), Azari (58.), Gröschl (59.)
A párharcot a Dab.Docler nyerte 4-2-re.

A MOL Liga 2012/2013-as idényének különdíjai:
legjobb kapus: Polc Patrik (ASC Corona Brasov)
legjobb védő: Victor Lindgren (Dab.Docler)
legjobb csatár: Galanisz Nikandrosz (Dab.Docler)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik