Tudomány

Horrorbetegség tette tönkre a nyaralást

Egy 12 éves indianai lány gördeszkázás közben felsértette a nagylábujját. A sebesülés nem tűnt komolynak, de még nem gyógyult meg teljesen, amikor néhány nappal később elment nyaralni Florida óceánpartjára – írja a Newser. A lányt így tudta megfertőznie egy rendkívül veszélyes baktérium.

A gyermeknek szerencséje volt, a húsevő kórokozó minden harmadik beteggel végez.

A fertőzést követően a lány lába bedagadt, egy idő után már nem is tudott járni, belázasodott, végül pedig szeptikus sokk jelentkezett nála. Utóbbi a vérmérgezés végső stádiuma, amely az esetek 40-70 százalékában végzetes.

Fotó: iStock

A nyaralás után a gyermek a Riley Gyermekkórházba került, ahol az MRI felfedte, hogy szövete egy része elkezdett elpusztulni. A fertőzés terjedését műtéti úton kellett megakadályozni.

Kamal Abulebda, a kórház munkatársa szerint a lány szerencsés, a szakember már több hasonló esettel is találkozott, amikor a páciensek életüket vesztették. A szakértő úgy véli, hogy a lágyszövet-fertőzés néhány órával a kórházba érkezés előtt alakulhatott ki, és éppen időben kezdhették meg a kezelést.

A gyermeket egy héten át tartották kórházban. Bár most otthon gyógyul, terápiája még nem messze ért véget.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik