Tudomány

Egyszázadnyi új zuzmó

Majdnem egymillió is lehetne, ha lenne elég idő a felfedezésükre.

A zuzmó egy gomba és egy alga életközössége. Képes arra, hogy a legvalószínűtlenebb élőhelyeket is benépesítse. Ezért mindenütt megtalálható.

A kutatók abból indulnak ki, hogy világszerte mintegy 750 ezer és 1,5 millió gomba- és zuzmófaj létezik, és ebből eddig mindössze százezret ismer a tudomány. Amennyiben továbbra is az elmúlt ötven év sebességével írnak le új fajokat, még kétszáz évbe kerülne az ismeretlen fajok publikálása.

Annyi idejük azonban nem maradt. Számos zuzmó ugyanis az erdőirtás által veszélyeztetett trópusi élőhelyekről került elő. Hogy legalább a fajok egy részét felkutathassák azok kihalása előtt, a kutatók nemzetközi szinten összefogtak és együtt publikálnak.

A Grazi Egyetem által végzett kutatásban 103 szerző működött közre. Az új fajok többek közt a Galápagos-szigetekről, a Fidzsi-szigetekről, Panamából, Kenyából, Tasmaniából és az Antarktiszról származnak, de Európa és az Egyesült Államok jól kutatott területeiről is kerültek elő.

A zuzmók azért érdekesek a tudomány számára, mert szélsőséges körülmények közt is előfordulnak. Ezenkívül a levegőszennyezést, különösen a kén-dioxid-terhelést jelző bioindikátorként vetik be őket, de az éghajlatváltozást is jól mutatja a zuzmóvilág összetételének változása.

A grazi zuzmókutatók az 1970-es évek óta kutatják ennek az élőlénycsoportnak a sokféleségét, biológiáját és evolúcióját, különös tekintettel az alpesi fajokra. Új központi témájuk a zuzmószimbiózisban részt vevő partnerek megválogatása, ide tartozik a baktériumokkal való társulás is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik