Sport

Megkapta a BL-címvédőt a Veszprém

A két magyar csapat közül a Telekom Veszprém került össze a címvédő észak-macedón Vardar Szkopje együttesével a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki, bécsi sorsolásán, írja az MTI. A Vardar és a magyar bajnok Veszprém legutóbb június 2-án a kölni döntőben találkozott, és az észak-macedónok 27-24-re győztek. A B csoportba került még többek között a háromszoros BL-győztes német THW Kiel, valamint a 2018-ban aranyérmes francia Montpellier HB is.

Hiába a feltámadás, a Telekom Veszprém újra elbukta a BL-döntőt
A második félidőben úgy nézett ki, hogy a magyar bajnok elkaphatja a Vardar Szkopjét. Az utolsó pillanatokat viszont az észak-macedón csapat bírta jobban.

A MOL-Pick Szeged az A csoportban megmérkőzik például a francia Paris-Saint Germain, a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt együttesével is.

A csoportküzdelmek szeptember 11-től március 1-ig tartanak, mindkét nyolcasból az első hat jut tovább. A negyeddöntőbe kerülésért március 18. és 29 között játszanak a csapatok, a negyeddöntő mérkőzéseire április 25. és május 2. között kerül sor, a négyes döntőt pedig május 30-31-én rendezik Kölnben.

A BL felső ágának csoportjai

A: Paris-Saint Germain (francia), Barcelona (spanyol), MOL-Pick Szeged, Flensburg-Handewitt (német), PPD Zagreb (horvát), RK Celje PL (szlovén), Aalborg Handbold (dán), Elverum (norvég)

B: Vardar Szkopje (észak-macedón), Telekom Veszprém, Motor Zaporizzsja (ukrán), PGE Vive Kielce (lengyel), THW Kiel (német), Montpellier HB (francia), Meskov Breszt (fehérorosz), FC Porto Sofarma (portugál)

Nyitókép: MTI/AP/Martin Meissner

Ajánlott videó

Olvasói sztorik