Tech

Itt az új trend: üveg alá rejtették a kínaiak a szelfikamerát

Az elmúlt évek során a minél nagyobb kijelző és minél vékonyabb káva lett a domináns tervezési szempont okostelefonok terén, aminek nyomán a gyártók sorra rukkolnak elő kreatív megoldásaikkal. Ez az igény hívta létre a kijelző tetején benyúló szenzorszigetet, a panelba vájt kameralyukat, valamint a mobilból kipattanó szelfikamerát.

Hónap elején írtunk róla, hogy az Oppo a mozgóalkatrészeket a kijelzőpanel alá épített szelfikamerával váltaná ki, és úgy tűnik, hogy a fejlesztés már nem csak ötlet szintjén létezik. A pár hete közzétett ízelítő videó után most a sanghaji MWC alkalmából a kínaiak hivatalosan is bejelentették a technológiát.

A nem mechanikus, panel alatt megbújó kamera előnye nem csak a kevesebb elfoglalt terület, de mivel nem kell hozzá mozgóalkatrészt beépíteni (mint mondjuk a kipattintható kamera esetében), ezért kevésbé sérülékeny is.

Az Oppo elmondása szerint a kijelző egy olyan áttetsző, egyedi anyagot kapott, ami egy újragondolt pixelstruktúrával dolgozik, így a fény át tud jutni a kameraszenzorba. Az érzékelő nagyobb, mint általában a szelfikamerák, és szélesebb rekeszértékkel is dolgozik. A panel azon része is reagál az érintésekre, amely alatt maga a kamera nyugszik, így a gyártó elmondása szerint a kijelzőélmény sem romlik – igaz, az Engadget China észrevétele szerint bizonyos körülmények közt kivehető a szenzor az üveg alatt.

Forrás: Oppo

A gyártó egyben őszintén vallott arról, hogy a készített képek minőségét rontja az újfajta elhelyezés, de a felvételek minőségét mesterséges intelligenciával felturbózott kameraszoftver próbálja korrigálni.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy élesben mikor láthatjuk viszont a megoldást egy tömeggyártásba kerülő mobilon. Az Oppo elmondása alapján „valamikor a közeljövőben”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik