Belföld

Suttyomban vitték el a Kétfarkúak buszmegállóját a rejtélyes civilek

Tudomásunkra jutott, hogy valakinek a kérésére bizonyos »civilek« (más forrásból Fidelitast emlegettek, de ezt nem kezelnénk tényként) el fogják vinni a héten a buszmegállónkat

– írta hétfő esti Facebook-posztjában a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Vas megyei szervezete a 444.hu cikke szerint.

A párt a 2018-as választási kampányban a kapott állami támogatást különböző kisebb projektek megvalósítására fordította, ilyenek voltak a buszmegállók, amiket maguk építettek olyan helyeken, ahol évek, évtizedek óta a puszta ég alatt kellett várakozniuk az utazóknak. Az egyik ilyen, eredetileg Felcsúton épített megálló végül Szombathelyre került, ahol a fideszes városvezetés gyorsan közölte is, hogy éppen buszmegállót építenének ők is.

Az MKKP buszmegállója felcsúton, Mészáros László felcsúti jelöljükkel. Fotó: Marjai János

Az MKKP posztja szerint a hétvégén ismeretlenek ” kicsavarták a talajrögzítőkből majdnem az összes csavart, ezzel veszélyeztetve az emberek életét”. Még azt is megkockáztatják, hogy az ismeretlenek célja ezzel az lehetett, hogy a megálló összedőljön a viharban, hogy be lehessen perelni annak építőjét. A poszt alatti egyik kommentből pedig az is kiderült, hogy kedd reggelre a buszmegállót valóban elvitték.

Kiemelt képünkön a felcsúti megálló és a prt felcsúti jelöltje látható. Fotó: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik