Az Index foglalta össze a Múzeumok éjszakáján, a székesfehérvári szerb ortodox templomban történt szürreális esetet, mikor az elkésett pópa önkívületi állapotban függesztette fel a koncertet. Egy néző Facebookon írta meg, hogy a pópa mit művelt, és a lényeg igaznak is bizonyult.
A pópa jókora késéssel a Vox Mirabilis koncertje után érkezett meg, és a már levonult női kórostagokkal ordított, hogy
félmeztelenül ugráltak az oltáron.
Sőt, fizikai erőszakkal is fenyegetett a felzaklatott pópa.
Megérkezése után egyből a férfikarral szeretett volna egy közös zsoltárt elénekelni, majd ezután ment az ikonosztáz mögé, és kizavart mindenkit. Sándorovits László, a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, a Szerb Ortodox Egyházmegye és Szerb Ortodox Egyházközség vezetője az Indexnek elmondta, hogy tényleg van olyan hagyomány, hogy civil vagy arra fel nem hatalmazott személy nem mehet a szentélybe, különben fel kell szentelni újra az oltárt. Ám ezt könnyedén megszokták úgy oldani, hogy a pap a liturgia elejét egy felszenteléssel kezdi.
„A parókus úr minden alkalommal ott van, ő szokta átadni a virágot, ugyanúgy történt minden, ahogy eddig is, egyetlen dolgot kivéve: a pópa úr nem volt megfelelő állapotban” – nyilatkozta a Zemlényi Katica, a Vox Mirabilis Kamarakórus vezetője a koncertről. A beszámoló szerint a női kórus végül lehajtott fejjel volt kénytelen kivonulni úgy háromszáz-háromszázötven ember előtt.
Kiemelt kép: Facebook / Vox Mirabilis