Sergio Pérez csak a 12. helyen végzett a Forma-1 Francia Nagydíján, de nem emiatt volt leginkább bosszús a futamot követően, hanem egy büntetés miatt. A rajt után, a hármas és a négyes kanyarnál található sikánnál fékezte el magát, így a bukótérbe került, ahol aztán a szabályoknak megfelelően elment a versenybírók által kijelölt bójáig, azt kívülről megkerülte és úgy tért vissza a pályára.
Úgy ítélték meg ugyanis, hogy bár a kijelölt útvonalat járta be, és még arra is ügyelt, hogy ne veszélyeztessen senkit a visszatérésével, mégis előnyt szerzett a hiba után. A mexikói utólag megkérdőjelezte a döntést.
Nem értem, miért büntettek meg, mindent megfelelően csináltam. Szerintem rossz döntés született, mert betartottam a szabályokat
– mondta Pérez, aki szerint arról nem ő tehet, ha a bója kikerülése után is kedvezően jött ki a szituációból.
Ezért büntették Pérezt:
A 29 éves versenyző aztán a boxkiállásánál letöltötte a büntetést, amivel szerinte haza is vágták a versenyét. Ő úgy érzi, pontszerző helyen végezhetett volna, így viszont nem volt esélye. Ez már zsinórban a negyedik nagydíj volt, amelyen nem tudott az első tízbe kerülni és az eddigi nyolc futamból is mindössze három alkalommal szerzett pontot, így egyelőre csak a 13. helyen áll.
Az unalmas futamot Lewis Hamilton nyerte, aki toronymagasan vezet és azt mondta, nem a versenyzők hibája, hogy nem izgalmasak a versenyek. Az egyetlen akció csak a hajrában volt, de azért Daniel Ricciardót duplán büntették, így utólag módosult a végeredmény.
Folytatás a hétvégén, Ausztriában.
Nyitókép: HOCH ZWEI / dpa Picture-Alliance