Sport

Märcz Tamás: Azt gondoltam, ez a csapat sokkal előrébb tart

A magyar válogatott meglepetésre 10-9-re kikapott Kanada csapatától a férfi vízilabda világliga Belgrádban zajló nyolccsapatos szuperdöntőjének keddi nyitónapján annak ellenére, hogy a torna előtt Märcz Tamás érmet remélt a csapattól.

Vízilabda-világliga: sokkolta a magyar pólócsapatot Kanada
Váratlan vereséget szenvedett a magyar pólócsapat.

Az első mérkőzésen azonban Kanada remekelt, a mieink pedig rendre rosszul döntöttek.

Senki sem számított ilyen kezdésre, én magam azt gondoltam, hogy ez a nemrég formálódó csapat sokkal előrébb tart. Az elején rengeteg döntési hiba volt, főleg támadásban, lőttünk amikor nem kellett volna, és nem lőttünk, amikor tehettük volna. Védekezésben pedig ott voltunk ugyan, de valahogy mégsem értünk oda

– nyilatkozta a találkozót követően Märcz Tamás.

A szövetségi kapitány hozzátette, Kanada megérdemelte a sikert, ugyanakkor ezt a vereséget a magyar csapat csak magának köszönheti.

Ennek ellenére megvolt a lehetőségünk, hogy visszatáncoljunk a mérkőzésbe, még ha nem is érdemeltünk volna meg a győzelmet. Ez most egy pofonnal indult, de láttunk már ilyet, az a nem mindegy, hogy holnap hogyan folytatjuk az egyébként sokkal nagyobb falatot jelentő spanyolok ellen. Ebből a játékból nem lesz nehéz előrébb lépni, még akkor sem, ha holnap sokkal erősebb ellenfél következik

A kapitány hozzátette, pozitívum, hogy a végén sikerült fizikálisan a kanadaiak fölé kerekedni, ugyanakkor olyan előnyt adtak a riválisnak, ami nem megengedhető.

Végeredmény – Férfi vízilabda világliga szuperdöntő, csoportkör, 1. forduló:

Kanada-Magyarország 10-9 (3-1, 2-3, 4-3, 1-2)

Kiemelt kép: Adam Pretty/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik