Közélet

Kivonul az egyház egy tolnai iskolából

A szülőknek, a pedagógusoknak és az önkormányzatnak sem tetszett az igazgató, de a reformátusok elfogadhatatlannak tartották  a leváltását.

Csökken az egyházi fenntartású iskolák száma Tolna megyében, szeptember 1-jétől a gerjeni református iskola ismét állami fenntartású lesz, a tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola megszűnik.

A gerjeni iskola fenntartója a szekszárdi tankerületi központ lesz, a tolnai intézménytől átveszik a tanulókat – közölte Gerzsei Péter, a tankerület igazgatója az MTI-vel.

A gerjeni intézmény 2006 óta működött a Tolnai Református Egyházmegye fenntartásában. Az egyházmegye tanácsa „politikai nyomásgyakorlás” miatt döntött arról, hogy nem kívánja tovább működtetni az iskolát – mondta Rácz József esperes. Hozzátette: több szervezeten keresztül kezdeményezték az intézményvezető leváltását, amit az egyházmegye nem tartott elfogadhatónak.

Romhányi Károly, az 1200 lakosú település független polgármestere azt mondta: szülők kezdeményezték a változtatást, amihez csatlakoztak a pedagógusok és az önkormányzat.

Az iskolában – Bánné Tóth Erika igazgató tájékoztatása szerint – 86 diák tanult, de a következő tanévben kevesebben lesznek, mert többen más településen folytatják tanulmányaikat.

A Pécsi Egyházmegye már februárban bejelentette, hogy megszünteti a tolnai általános iskolájának fenntartását. Indoklásuk szerint „az erőfeszítések ellenére nem sikerült az intézménynek megtalálnia a helyét és feladatát az egyházmegye köznevelési rendszerében”.

Az iskolának a tanév végén 78 diákja volt, közülük többen környező településeken tanulnak majd, 55-60 tanulót a szekszárdi tankerülethez tartozó, tolnai Wosinsky Mór Általános Iskola vesz át, a tíz főállású pedagógusból heten folytatják a munkát az állami fenntartású iskolákban – mondta Kleinné Hága Gyöngyi, a 22 évig katolikus iskolaként működött intézmény vezetője.

Az egyházmegye 2016-ban vette át a tolnai gimnázium fenntartását, a megszűnt általános iskola a középiskolával egységben működött. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik