Közélet

Nem derült ki az államtitkár válaszából, miért kapnak több támogatást az egyházi intézmények

Ungár Péter, az LMP képviselője azt szerette volna megtudni Kásler Miklóstól, hogy az egyházi fenntartású intézmények miért kapnak 76,2 százalékkal több állami támogatást, mint az azonos feladatot ellátó, de állami intézmények, írja a Magyar Narancs.

A politikus arról is érdeklődött, mikor egységesíti a kormány a különböző fenntartású intézmények állami támogatását, illetve mire számíthatnak a civil fenntartású intézmények.

Már a középiskolák csaknem negyede egyházi kézben van
15 év alatt az egyházi fenntartású általános iskolák aránya 5 százalékról 15,8 százalékra nőtt.

Kásler helyett Rétvári Bence válaszolt, illetve válasznak talán túlzás lenne nevezni az írást, hiszen az államtitkár egyrészt a törvényt idézi, ami szerint az egyházaknak járó kiegészítő támogatások alapja „a közszolgáltatásokban részesülők azon döntése, ahogyan az egyházi intézmények közszolgáltatásait igénybe veszik“.

Másrészt azt írja, először kiszámolják, mennyi pénzből működnek az állami és önkormányzati intézmények, és akkor annál többet adnak az egyháziaknak.

A válasz így zárul:

Bízom benne, hogy az LMP nem kíván ebben a kérdésben (is) Gyurcsány Ferenccel egy követ fújni, lévén a DK és egyes ellenzéki médiumok előszeretettel nyirbálnák meg az egyházi intézményeknél gondozott, ápolt, oktatott személyek utáni támogatást.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik