Élet-Stílus

“A Vörös királynő, a lányom”

Meglepő vallomást tett, Helena Bonham Carter, Csodaország főgonosza. A színésznő elárulta a figura megformálásában kislánya segített neki a legtöbbet.

A két éves Nell Burton egyelőre még nem is sejti, mekkora ihletet adott édesanyjának, pusztán a létezésével. Bonham Carter, aki Tim Burton új, 3 dimenziós filmjében a gonosz, egomániás uralkodót alakítja, elmondta, hogy a legtöbbet kislánya viselkedéséből merített a figurához. „Mindig azt gondoltam, hogy a Vörös királynő igazából egy kisgyermek, amiért olyan nagy feje van” – mondta a sajtótájékoztatón Tim Burton párja.

Bonham Carter azt is hozzátette, hogy a totyogós gyermekek meglátása szerint hajlamosak zsarnokként viselkedni, anélkül, hogy ennek igazából tudatában lennének. „A legtöbb totyogós igazi zsarnok, aki nem érez részvétet egyetlen más teremtmény irányába se. Legalábbis a mi gyerekünk ilyen.” – árulta el a színésznő. „Nincsen együttérzés, csak parancsok. Ott mászkál körülöttünk és parancsolgat, mint egy igazi diktátor. Nem kérek, köszönöm nem, anya gyere ide, anya menj el. Ez megy egész álló nap. Igazából csak a lányomnak köszönhető, hogy a Vörös királynő olyan lett, amilyennek a filmben látják.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik