Élet-Stílus

Hol a legjobb élni?

Megtört a korábbi hatszoros első helyezett, Vancouver uralma.

Hogy a világon melyik városban jó, illetve kevésbé jó élni, arról az Economist Intelligence Unit készített tanulmányt. A rangsorban hat év óta először változás van az első helyen: a sokáig a legélhetőbb városként számon tartott Vancouver idén alaposan lemaradt. A harmadik helyre csúszott vissza a második Bécs és a győztes Melbourne mögé.

Ausztráliának a rangsor tanúsága szerint jócskán van oka büszkének lenni, nemcsak az első helyet söpörték be, de három másik nagyvárosuk – Sydney, Perth és Adelaide – is az első 10-ben szerepel. Egyébként jól szerepeltek a kanadai városok is, Vancouvert Toronto és Calgary követi a 4. és 5. helyen.

A rangsorban hetedik lett Helsinki, a tízes élmezőnyt az Új-Zélandon fekvő Auckland teszi teljessé.

A sorrendről számos szempont döntött: többek között a politikai és társadalmi stabilitás, a közbiztonság, a kulturális élet és a környezet is. A világ legnagyobb városai közül Párizs érte el a legjobb eredményt a maga 16. helyével.

A korábbi összesítésekhez hasonlóan ezúttal is Zimbabwe fővárosa, Harare lett az utolsó, Banglades fővárosa, Dakka, illetve Pápua-Új-Guinea fővárosa, Port Moresby után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik