Belföld

Beszáll Amerika a független sajtó támogatásába

700 ezer dolláros, azaz hozzávetőleg 198 millió forintos pályázatot írt ki az amerikai külügyminisztérium Közép- és Kelet-Európai Újságíró Ösztöndíjprogram címmel – értesült a Népszava. A programra Magyarországról, Bulgáriából, Horvátországból, Szlovákiából, Szlovéniából, Lengyelországból, valamint Romániából lehet pályázni, a cél pedig a független médiumok támogatása.

A lap emlékeztet arra, hogy két éve már meghirdettek egy hasonló pályázatot. A cél a független magyar vidéki sajtó megerősítése volt. Az „objektív média támogatása Magyarországon” címmel meghirdetett programmal a nyertes lapok, rádiók, honlapok fenntarthatóságát akarták segíteni. A győzteseket 2018-ban kellett volna megnevezni, de az eredményhirdetés elmaradt. Ebben szerepe lehetett annak, hogy az RTL Klub információja szerint a magyar külügy bekérette David Kostelancik ideiglenes nagykövetségi ügyvivőt, mert a tendert a magyar belpolitikába való beavatkozási kísérletének tekintették.

Az idén május 24-én meg is jelent a hasonló célkitűzésekkel rendelkező médiapályázat az amerikai külügyminisztérium felhívásában, amelyre június 24-ig lehet jelentkezni. A leírás alapján a független sajtó támogatása mellett cél a szakképzettség fejlesztése is a közép-kelet-európai régióban. A pályázat nyertesei egy minimum két hónapos mentorprogramon vehetnek részt az Egyesült Államokban, ahol a szakmai eszköztárukat bővíthetik, főként a digitális média és az oknyomozó újságírás területén.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik