Belföld

Kálmán Olga esélyeit már rég felmérték

Böcskei Balázs szerint Karácsony Gergelynek is jót tehet az újabb kihívó.

Az IDEA Intézet igazgatója szerint az MSZP-Párbeszéd jelöltje eddig nyugodt lehetett, Kálmán Olga indulása az ő kampányát is aktivizálhatja. Böcskei Balázs a Klubrádióban úgy vélte, politikai vita lehet, hogy a DK már nem Karácsony Gergelyt, hanem a televíziós műsorvezetőt támogatja a főpolgármesteri előválasztás második fordulójában, de ez a zuglói polgármesternek is jót tehet, akár az ő szavazóit is megszólíthatja.

Az elemző szerint Kálmán Olga erős jelölt, nem indul esélytelenül.  Bár az ismertség soha nem fordítható le szavazatokra, amire Puzsér Róbert a jó példa, de aki ismert, az népszerű is. Felidézte, hogy az IDEA Intézet tavaly publikált egy kutatást a nők politikai szerepvállalásáról és a kutatás szerint a legtöbben Kálmán Olgát látták volna szívesen főpolgármesterként.

Előbb választanák miniszterelnöknek Dobrev Klárát és Kálmán Olgát, mint Kunhalmi Ágnest
Az Idea Intézet kutatásából azonban az is kiderül, hogy a magyarok kevéssé hisznek a civilek politikai képességeiben.

Böcskei Balázs ezt annyival árnyalta, hogy akkor 59 százalék egyik felsorolt női közszereplőt se tartotta alkalmasnak a főváros vezetésére.

Kálmán Olga és a Momentum húzása után újra izgalmas a magyar politika
Az ellenzék politikai innovációja kiszámíthatatlan versenyt hozott a legfontosabb, közvetlen választással elérhető tisztségért.

Kiemelt kép: 24.hu/Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik