Foci

Lazio-feltámadás a bajnokin, Napoli-zakó a kupában

A Lazio tíz emberrel, 0-2-ről fordítva verte a Cesenát az olasz labdarúgó-bajnokságban. A Siena előnyben a Napoli ellen a kupában.

Szombaton az olasz-angol rögbimeccs miatt foglalt lesz a római Stadio Olimpico, így már csütörtökön kezdetét vette a Serie A 23. fordulója, a Lazio együttese a tabella utolsó előtti helyén álló Cesenát fogadta. A hazai szurkolók minden bizonnyal nem számítottak arra, amit az első félidőben láttak, kedvenceik ugyanis kétgólos hátrányba kerültek.

A Cesena már a 14. percben megszerezte a vezetést, a Juventustól kölcsönbe érkező Iaquinta passza után Mutu közelről vette be Marchetti kapuját, majd bő félóra elteltével Konko kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott a Lazio. A vendégek ráadásul büntetőt rúghattak, Iaquinta értékesítette is a tizenegyest.

Emberhátrányban próbálta meg ledolgozni kétgólos hátrányát a Lazio, és ez nem bizonyult lehetetlen feladatnak. Az 53. percben Hernanes szépített, majd Lulic gólja az egyenlítést jelentette, a 63. minutumban pedig már vezetett a római alakulat, Kozak volt eredményes.

A folytatásban már nem változott az eredmény, Edoardo Reja együttese ugyan a meccs előtt esélyesebbnek számított, de az első félidő történéseit figyelembe véve nagy bravúrt hajtott végre azzal, hogy fordított és 3-2-es győzelmével begyűjtötte a három pontot.

A mérkőzés öt gólja:

A Lazio sikerének köszönhetően a harmadik helyen áll a bajnokságban, de egy meccsel többet játszottak, mint a mögöttük egy egységgel lemaradó Udinese.

Eredmény – Serie A, 23. forduló
Lazio-Cesena 3-2 (0-2)
Gólszerzők: Hernanes (53.), Lulic (61.), Kozak (63.) illetve Mutu (14.), Iaquinta (35. – tizenegyesből)
Kiállítva: Konko (Lazio – 34.)

Eközben az Olasz Kupa elődöntőjében is zajlott a küzdelem, a Siena-Napoli párharc első felvonására került sor. Az első félidő végén Reginaldo lehagyta a védőjét, majd megszerezte a vezetést a házigazda Sienának, a 66. percben pedig D’Agostino növelte a toszkán kiscsapat előnyét.

A továbbjutásra jóval esélyesebbnek tartott Napoli a meccs végéhez közeledve Pesoli öngóljának köszönhetően szépíteni tudott, a Siena így 2-1-re nyert, a továbbjutás kérdése teljesen nyitott maradt a nápolyi visszavágóra.

A Siena került előnybe az elődöntőben:

A másik ágon szerdán a Juventus került közelebb a döntőhöz, miután a torinóiak 2-1-re diadalmaskodtak a Milan vendégeként.

Eredmény – Olasz Kupa, elődöntő, 1. mérkőzés
Siena-Napoli 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Reginaldo (42.), D’Agostino (66.) illetve Pesoli (öngól – 86.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik