Belföld

Nehezítené a kormány azok dolgát, akik kutakodnának a politikával összenőtt, tollasodó üzleti világ körül

Az Orbán-kormány az elmúlt kilenc évben igyekezett megnehezíteni a kormányt és kormányzati körök, kormányzattal összefonódott üzleti körök ellenőrzését végző újságírók munkáját. Gyakran megesik, hogy minisztériumok, állami intézmények nem válaszolnak az újságírói kérdésekre vagy semmitmondó válasz jön, a közérdekű adatigénylésnél olykor hatósággal vagy bírósággal kell kikényszeríteni, hogy az állami szervek teljesítsék a törvényi kötelezettségüket, megesik, hogy szerkesztőségeket nem engednek be állami rendezvényre tudósítani. Nehéz másra gondolni egy friss törvényjavaslat kapcsán, mint hogy egy újabb akadályt állítanának a hatalom és a vele összenőtt üzleti körök ellenőrzését végzők útjába.

A G7 kiszúrta, hogy egy többtucatnyi törvényt érintő salátatörvénybe rejtettek egy módosítást. Most viszonylag szabadon, könnyen tájékozódhat bárki a cégadatbázisokban arról, hogy mikor ki alapított céget, mennyi megrendelése van, mekkora a forgalma és a nyeresége, kik a cég ügyvezetői, kik a tulajdonosok, kihez került menet közben a vállalkozás, melyik banktól vettek fel hitelt. Így látható a kormányzattal összenőtt üzleti körök boldogulása.

Most egyébként eléggé jól megy a soruk a NER-moguloknak.

Kisöprik saját padlásukat a NER építőipari moguljai
Rekordárbevétel, óriási haszonkulcs és zsebre rakott milliárdok. A családok évében Orbán Viktor apjának cége és Mészáros Lőrinc vejének érdekeltségei is milliárdokat fialtak.

A politikával összefonódott vagy bármi más miatt problémás üzleti körök régóta morgolódtak a nagy átláthatóságot biztosító rendszer miatt – emlékeztet a G7.

Az egyik új rendelkezés „újragondolja az állam által biztosított bárki számára elérhető ingyenes céginformációt”, mivel „a gyakorlati tapasztalatok szerint az ingyenes céginformációt biztosító állami szolgáltatást nem a szabályozási célnak megfelelően veszik igénybe”.

Az ingyenes cégadatok körét később fogják tételesen meghatározni, a megfogalmazásból úgy tűnik, hogy a jelenleginél szűkebb körben.

De ezeket is csak úgy lehet majd megismerni, ha a felhasználó azonosítja magát, és így is csak havonta meghatározott alkalommal. Hogy hányszor és mennyit kell majd fizetni ezen felül a cégadatok megismeréséért, azt egy, a törvény elfogadása után közzétett későbbi végrehajtási rendeletből ismerhetjük meg.

A törvényjavaslat nem tartalmaz érvelést arra vonatkozóan, hogy az adónkból fenntartott állami nyilvántartást miért nem lehet továbbra is korlátlanul ingyenesen használni. Az újságírói adatgyűjtést például, ha nem is lehetetleníti el, de aránytalanul megnehezíti a változtatás.

A cégjegyzék adatai nyilvánosak, azonban elsődlegesen nem ingyenesen elérhető adatok, azok megismerésére – törvényben foglalt kivételekkel – ellenszolgáltatás mellett van lehetőség. Az ingyenes céginformáció az állam által biztosított olyan kedvezmény, amelyet korlátlanul nem lehet igénybe venni – írja a törvényjavaslat, amit ugyan még módosíthatnak, de kevés kétség férhet hozzá, hogy el fogják fogadni a G7 szerint.

Kiemelt kép: Orbán Viktor jó barátja, Mészáros Lőrinc és Orbán veje, Tiborcz István. Fotó: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik