Kevés olyan játék van, amit az egész világ ismer – ebbe a körbe tartozik a kő-papír-olló, a Super Mario Bros, a Rubik-kocka, és a 35 évvel ezelőtt, 1984. június hatodikán megjelent Tetris.
A Tetrist az akkor 28 éves Alekszej Leonyidovics Pazsitnov, orosz számítógép-mérnöknek köszönhetjük, aki két társával (Dmitrij Pavlovszkijval és Vagyim Geraszimovval) hozta létre a frappáns fejtörőt, míg a Szovjet Tudományos Akadémia informatikai kutatólaborjában dolgozott. Pazsitnov ötlete meglehetősen egyszerű volt, és a Pentamino orosz játékon alapult: egy üvegbe dobott különböző hosszúságú négyszögletes rudakat. Ha az egyik ráesett a másikra, akkor az adott sor telítődött és így tovább. A játéknak akkor volt vége, amikor valamelyik sor elérte az üveg peremét.
Maga a Tetris név egyébként a játékban használatos figurákra utal, melyek darabonként négy darab, merőlegesen csatlakozó négyzetből állnak össze. Ezeket a tudományban a „tetromino” névvel illetik, a megkülönböztetés kedvéért azonban a játékbeli alakzatok hivatalos neve tetrimino.
Ugyan ez volt az első videojáték, amit a Szovjetunióból exportáltak az Egyesült Államokba (és nem fordítva), mivel a fiatalok állami alkalmazásban voltak, egy kopejkát sem láttak a bevételekből. Minden bizonnyal ez is közrejátszott abban, hogy a feltaláló ’91-ben disszidált és ’96-ban megalapította a mai napig létező Tetris Company nevű vállalkozást.
A logikai program terjedését a vasfüggöny sem tudta megállítani és sokan felismerték a Tetris értékesítésében rejlő lehetőségeket: sok pénzért eladták vadidegen cégeknek azokat a tulajdonjogokat, amelyekkel nem is rendelkeztek. Az 1980-as évek nem kevesebb, mint egy féltucat vállalat jelentkezett, mint a szoftver tulajdonjogainak kizárólagos birtokosa. A Tetris több száz millió dolláros bevételt hozott a konyhára, akár mobiltelefonban született újjá, akár a Nintendo Game Boy készülékében.
A játék mai napig kitartó sikerét jelzi, hogy a Tetris Company pár éve megállapodást kötött a Sonyval és a Microsofttal is, így a legújabb konzolokon is elérhető a klasszikus. Sőt, még mindig évente megrendezik a Tetris-világbajnokságot, amit tavaly a 16 éves Joseph Saelee nyert.
(Kiemelt kép: Thomas Eisenhuth/dpa / AFP)