Gazdaság

Az NBI-es csapatok két év alatt 35,5 milliárdot költöttek bérekre

Az NBI-es csapatok két év alatt 35,5 milliárd forintot költöttek bérekre. Ebben nemcsak a játékosok vannak benne, hanem a klubok összes alkalmazottja, de a nagyobb részt a játékosok fizetése adja ki — írta meg a 444.hu.

A lap szerint a csapatok fele veszteséges volt, még úgy is, hogy a TAO és más bújtatott állami támogatások révén százmilliós, milliárdos összegek landolnak minden egyes csapatnál.

Alaposan megnézték, mire jutottak a csapatok. Néhány érdekes adat:

  • A Diósgyőr csak tavaly 633 millió forintos veszteséget termelt.
  • A Debrecen 2017-ben 631 milliós mínusszal zárt, ehhez képest parádés eredmény, hogy 2018-ban alig 201 milliós veszteséget termeltek, 800 millió fölé emelve a két év alatt elbokázott pénzeket.
  • A Haladás  két év alatt 503 milliós veszteséget produkált.
  • A Mezőkövesdnek egy 63 milliós, illetve egy 52 milliós nyereség az elmúlt két évben.
  • A Kisvárda a 2017-es gazdasági nullszaldó után tavaly már 73 milliós mínuszba ment át.
  • A Balmazújváros 216 milliós mínusszal zárta 2018-at, egészen példátlan módon most tavasszal a kormány segítette ki 100 millió forinttal, hogy elkerülje az azonnali csődöt.
  • A Paks gyakorlatilag nullszaldós.
  • A Haladás 2017-ben 116 milliós plusszal zárt, tavaly lényegében nullszaldóval.
  • Az MTK focicsapata ugyan százmilliós nyereséget ért el tavaly, de idén kiesett az első osztályból.
  • Az Újpest 240 millió forintos mínuszt termelt két év alatt.
  • 2018-as mérlegében 11 milliárd forintos bevétel szerepel, 3,8 milliárdos haszonnal zárták az évet. A Vidinél bérekre 4,3 milliárd ment el.
  • A Ferencváros 1,3 milliárdos hiányt termelt egyetlen év alatt.
  • A Puskás Akadémia 2015 óta 1,3 milliárdos nyereséget termelt. A felcsúti csapatnak van a 3. legnagyobb költségvetése az NBI-ben, közelíti a Fradiét. A Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány 2018-ban 8,8 milliárd forint haszonnal zárt. 2015 óta a felcsúti utánpótlásnevelésért alapítvány és a felcsúti felnőtt csapatot működtető klub összesen 14,3 milliárd forintos nyereséget termelt.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik