Foci

Edzőkeringő Olaszországban

serse cosmi (serse cosmi, )
serse cosmi (serse cosmi, )

Egy nap alatt két edző lett munkanélküli: a Seria A-ban szereplő Siena és Sampdoria is menesztette trénerét hétfőn.

Vasárnap a toszkán rangadón a firenzei lilák 4-1-re nyertek a Siena ellen, így a fekete-fehérek nem tudtak elmozdulni a tabella utolsó helyéről.

Az együttes 17 mérkőzés alatt mindössze négy győzelmet aratott, további öt döntetlen és nyolc vereség áll a nevük mellett, így megelégelte a klubvezetés az eredménytelenséget, és kirúgták Cosmit.

„Az AC Siena menesztette Serse Cosmit. Szeretnénk megköszönönni a munkáját, a profi és odaadó hozzáállását” – áll a klub közleményében.

A hírek szerint Giuseppe Iachini már meg is egyezett a Siena vezetésével a megüresedett kispadot illetően.

Hétfőn a Sampdoria is kirúgt edzőjét, Ciro Ferrarát, s helyére Delio Rossit nevezte ki. Ferrara a szezon eleje óta irányította a genovai együttest, amely 17 forduló után a 14. a bajnoki tabellán, de csak három ponttal előzi meg a már kiesést jelentő 18. helyen álló Pescarát.

A klub azután döntött a szakember menesztése mellett, hogy a Sampdoria vasárnap 3-1-es vereséget szenvedett a Catania vendégeként.

Rossi májusig a Fiorentina edzője volt, 2005 és 2009 között pedig a Laziót irányította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik