Belföld

Bosszúból ölhették meg a vajdasági bérgyilkos, Dér Csaba bizalmasát

Kivégezték a vajdasági bérgyilkos, Dér Csaba bizalmasát – szúrta ki a Blikk a Blic című szerb lapon. Azt írják, hogy a szerb férfi holttestére egy elhagyatott farmépületben találták rá, nem messze Szabadkától. Karan testét sebhelyek borították, de több vágástól származó sérülés is volt a fején.

A szerb lap információi szerint Karan segített Prágába menekülni Dérnek az újpalotai gyilkosság után. Feltehetően ezért végezhettek a fiatal férfival.

Érdekesség, hogy Dér Csaba állítólag a két legnagyobb szerbiai, illetve montenegrói bűnszervezetnek is dolgozott az elmúlt két évben. A két klán pedig finoman szólva sem ápolt baráti viszonyt.

A montenegrói sajtó információi szerint a bérgyilkos közölte, hogy együttműködik a hatóságokkal és kész leleplezni az egymással is háborúban álló klánokat. Ez az egy esélye van ugyanis arra, hogy ne kerüljön élete végéig rács mögé.

Dér Csabát a 2017-e szabadulása után szeptemberben vették őrizetbe egy társával együtt. A bosnyák sajtó tudósítása szerint akkor beismerték, hogy azért mentek a boszniai fővárosba, hogy megöljék Alan Kožart, akit a rendőrség is körözött.

Dért egyelőre a belgrádi, Nebojša Marković, az amszterdami, Ivan Serdaruši, illetve a Szilas-pataknál elkövetett rákospalotai emberöléssel gyanúsították meg,, de a lista hosszabb is lehet. A magyar hatóságok mellett a szerbek, valamint a hollandok is kérték a kiadatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik