Gazdaság

Egyre kevesebb magyar születik és egyre több hal meg

Növekedett a természetes fogyás 2019 első három hónapjában, miután 4,3 százalékkal kevesebb gyermek született és 1,6 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.

A közleményben azt írták, 2019 első három hónapjában 20 830 gyermek született, 946-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Januárban 5,4, februárban 4,5, márciusban pedig 3,1 százalékkal kevesebb volt az élve születések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest. A születések száma mindegyik régióban mérséklődött, a legjelentősebb visszaesést 11 százalékkal Nyugat-Dunántúlon és 7,8 százalékkal Dél-Dunántúlon regisztrálták, a legkisebbet 0,1 százalékkal Közép-Dunántúlon és 0,7 százalékkal Észak-Alföldön.

2019. január-márciusban 37 578-an haltak meg, 578-cal többen, mint az előző év azonos időszakában. Idén januárban 20, februárban 2,6 százalékkal többen, márciusban viszont 15 százalékkal kevesebben hunytak el, mint egy évvel korábban. A halálozások száma Budapesten 1,2 százalékkal, Pest régióban 1 százalékkal csökkent, a többi régióban viszont nőtt. A legnagyobb emelkedést Dél-Dunántúlon (6,5 százalék) és Közép-Dunántúlon (3,3 százalék) mérték, a legkisebbet pedig Dél-Alföldön (1,4 százalék) és Nyugat-Dunántúlon (1,7 százalék).

Kiemelték, mivel a születések száma csökkent, a halálozások száma pedig emelkedett, a természetes fogyás 10 százalékkal, 16 748 fővel több, mint egy évvel korábban. A természetes fogyás mindegyik régióban nőtt, a legnagyobb mértékben 21 és 19 százalékkal Dél-Dunántúlon és Nyugat-Dunántúlon.

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent: 6080 pár házasodott össze, 66-tal kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Ez az adat három régióban nőtt, ötben viszont csökkent. A legjelentősebb mértékben, 11 százalékkal Pest régióban emelkedett, a legnagyobb mértékű csökkenés pedig – 11 százalékkal – Közép-Dunántúlon történt.

Ezer lakosra 8,7 élve születés és 15,6 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 0,3 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél. Ennek eredményeként a természetes fogyás 0,6 ezrelékponttal, 7 ezrelékre nőtt. Az év első három hónapjában ezer élve születésre 4,2 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékpontos növekedést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám 2,5 ezrelékes értéke nem változott az előző év azonos időszakához képest – olvasható a közleményben.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik