Sport

Kézidöntő: a Veszprém óriása elvesztette a fejét

Csütörtök este a férfi kézilabda bajnoki döntő első mérkőzésén a Veszprém hazai pályán kiütötte a Szegedet (35-24). Pedig nem úgy indult a találkozó, hogy ennyire sima lesz a vége, sőt.

Az első félidő hajrájában még 13-12-re a Szeged vezetett, amikor ráadásul Blaz Blagotinseket 26 percnyi játék után végleg kiállították a játékvezetők – ilyen rövid idő alatt összejött a veszprémiek szlovén játékosának a harmadik kiállítása. A celjei születésű, 202 centis óriás eléggé dühösen hagyta el a játékteret, lévén ezzel számára idő előtt befejeződött a döntő első meccse, nem segíthetett tovább csapatának. Felfokozott idegállapotban vonult le a pályáról, amit egy kuka bánt – pechére az M4Sport kamerája vette közben.

A Szeged a második félidő elején 17-16-nál vezetett utoljára. Aztán elszakadt Juan Pastor tanítványainál a fonal, mert az 52. percben már tízzel (29-19) ment a házigazda, és végül két másodperccel a vége előtt Dejan Manaskov állította be a még nagyobb különbségű, tizenegy gólos veszprémi győzelmet.

(Kiemelt képen: A szegedi Bodó Richárdot (k), a veszprémi  Blaz Blagotinsek (j) állítja meg. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Eredmény, döntő, első mérkőzés:

Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 35-24 (13-14)
gól: Gajic 9, Nenadic 6, Manaszkov 4, Nagy L., Nilsson, Lékai 3-3, Tönessen, Mahé 2-2, Blagotinsek, Mackovsek, Ilic 1-1, illetve Canellas 8, Maqueda 5, Zsitnyikov 4, Bánhidi 3, Sostaric 2, Källman, Sigurmannsson 1-1
kiállítások: 14, illetve 8 perc
gólok hétméteresből: 6/6, illetve 8/5

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik