Foci

Adótartozás miatt maradhat le az EL-ről a Parma

Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elutasította a labdarúgó-bajnokságban hatodik helyen zárt Parma fellebbezését, amelyet a klub azért nyújtott be, mert nem kapta meg a nemzetközi szerepléshez szükséges licencet, így nem indulhat az Európa Ligában.

A csütörtöki döntés nyomán a pármai egyesületnek egyetlen esélye maradt arra, hogy mégis résztvevője legyen a második számú kontinentális kupasorozatnak, mégpedig az, ha a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbez.

Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) azért nem adott licencet a Parmának, mert álláspontja szerint a klub a kölcsönadott játékosainak bére után elmulasztott befizetni 300 ezer euró adót. A Parmánál azonban úgy látják, minden pénzügyi és gazdasági előírásnak megfeleltek, azaz járna nekik a licenc, ezért fellebbeztek az ítélet ellen.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A Parma az utolsó fordulóban, a Livorno elleni sikerrel harcolta ki az EL-szerepléshez szükséges hatodik helyet a Serie A-ban, miután a 38. kört megelőzően előtte álló Torino csak 2-2-es döntetlent ért el a Fiorentina vendégeként.

Ha a Parma végül nem kapja meg a licencet, akkor helyette a hetedikként végzett Torino szerepelhet majd az EL-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik