Sport

Fernando Alonso bebukta az Indy500-ast

A kétszeres Forma-1-es világbajnok spanyol Fernando Alonso bár nagyon szeretett volna, mégsem indulhat a vasárnapi, 103. Indianapolis 500-as versenyen, mert a selejtezőben lemaradt a kvalifikációt érő helyekről. Pedig határon autózott, annyira, hogy az egyik múltheti edzésen nagy igyekezetében még falnak is csapta az McLarenjét, de mégsem.

Fernando Alonso a falnak csapódott az edzésen
Szerencsére nem esett semmi baja.

A selejtező utolsó felvonásában Alonsónak a hat autót felsorakoztató mezőnyben az első három között kellett volna végeznie, ám végül negyedik lett.

A 37 éves pilótának így tovább kell várnia, hogy megvalósuljon egyik nagy álma, és megnyerje a világ három legjelentősebb autóversenyét (triple crown). A Forma-1-es Monacói Nagydíjon és a Le Mans-i viadalon már győzött ugyan, de az indianapolisi 500 mérföldes futamon még nem. Utóbbin Alonso eddig egyszer indult: 2017-ben a 29. helyen végzett.

Az autósport történetében eddig csak egyetlen pilóta, a brit Graham Hill volt képes arra, hogy mindhárom trófeát megszerezze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik