Belföld

Koponyacsonttöréssel zárult egy általános iskolai vita Ózdon

Már az előkészítő ülésen jogerős született annak a tininek az ügyében, aki tavaly márciusban fejszével támadt ismerősére egy iskolai vita miatt.

A későbbi áldozat néhány rokonával elment a fiatal fiú ózdi lakásához, hogy megbeszéljék a vádlott és a sértett öccse között kialakult általános iskolai vitát. A két család vitatkozni kezdett, és egyre jobban elmérgesedett a hangulat. Miután a fiatalember meglökte az iskolatársa egyik hozzátartozóját, jobbnak látták, ha távoznak a helyszínről.

Ekkor a fiatalember felkapott egy fejszenyelet és két alkalommal fejbe vágta a neki hátat fordító férfit. A szerencsétlenül járt férfi azonnal a földre rogyott, hozzátartozói kísérték haza, akik mentőt hívtak hozzá és értesítették a rendőrséget. A férfi 8 napon túl gyógyuló koponyacsonttörést szenvedett, mely közvetetten életveszélyes sérülésnek minősül.

A fiatalkorú elkövető már az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is. A bíróság elfogadta a beismerő vallomását és 2 év fiatalkorúak börtönére ítélte életveszélyt okozó testi sértés miatt, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi beismerte a bűnösségét.

A bíróság ítélete jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik