Tudomány

Így akarták megölni a pápát

Ali Agca négy golyót lőtt II. János Pálba 1981. május 13-án.

A II. János Pál néven pápává választott Karol Józef Wojtyła 27 évig ült Szent Péter trónján, az első szláv származású egyházfő pontifikátusa az egyik leghosszabb volt a történelem során. 1978. október 16-án vette át hivatalát, alig két és fél évvel később viszont a világ már életéért aggódott.

A akkor 23 esztendős török Ali Agca 1981. május 13-án négyszer lőtt rá a katolikus egyházfőre egy 9 mm-es Browning pisztolyból.

Egyértelmű volt a célja

Agca szegény családban született Törökország belső területén, Malatya tartományban. Zűrös gyerek volt, bolti tolvajlásban és bankrablásokban is részt vett, majd belépett a Szürke farkasok nevű, több robbantásért és merényletért felelős szélsőjobboldali szervezetbe.

Részt vett egy török újságíró meggyilkolásában, ami után elfogták és 1979 elején lecsukták. Novemberben azonban megszökött, először Bulgáriába menekült, majd két évig utazgatott a Mediterráneumban. 1981. május 10-én már kifejezetten azzal a szándékkal szállt le Rómában a vonatról, hogy meggyilkolja a pápát.

Négy lövés

Nem tudni, mi késztette tettére, utólag ő maga is több zavaros, sokszor egymásnak ellent mondó magyarázattal állt elő: szóba került a bolgár titkosszolgálat, a KGB, az iráni kormány, de isteni parancs is. Korábban pedig a börtönben arról írt, hogy II. János Pál az iszlám testvériség ellensége, a kapitalizmus jelképes figurája – tudjuk meg a Rubicon.hu cikkéből.

Eredetileg ketten hajtották volna végre a merényletet, míg Agca lő, társa robbantással okozott volna pánikot a Szent Péter téren,míg mindketten a bolgár nagykövetségre menekülnek. Végül május 13-án csak Agca lépett akcióba:

Két lövés a pápa alhasát érte, egy a bal kezébe, egy pedig a jobb karjába fúródott.

Háromszor is megbocsátott

A merénylőt azonnal lefegyverezték a hívők és a biztonsági szolgálat emberei, tettéért 30 évet kapott, de 2000-ben elnöki kegyelemben részesült, méghozzá II. János Pál közbenjárására.

Az egyházfő súlyos sérüléseket szenvedett, heteket töltött kórházban, de még ott és akkor, a gyilkossági kísérlet után – amíg még eszméleténél volt – kijelentette: megbocsát az elkövetőnek. Ezt gyógyulása után a Szent Péter téren mondott Úrangyala-imádságában is megismételte, majd 1983-ban harmadszor is megbocsátott, amikor a börtönben meglátogatta Agcát.

A férfit szabadulása után Törökországban még börtön várta, végleg 2010-ben hagyta a rácsokat maga mögött.

Kiemelt kép: Vatican Pool/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik