Nagyvilág

Kezdik megszeretni Donald Trumpot

Folyamatosan nő az elnök támogatottsága, ami azért így is 50% alatti.

A Gallup legfrissebb felmérése szerint Donald Trump  támogatottsága jelenleg 46 százalékos. Ez az amerikai elnök eddigi legjobb eredménye, ráadásul népszerűsége folyamatosan nő, hiszen március elején 39, április elején 45 százalék támogatta.

Trump támogatottsága között jelentős a különbség a két nagy táborában. A republikánusok 91 százaléka egyetért politikájával, de ez az arány a demokrata szavazók körében csak 12 százalékos. Tavaly novemberben a republikánusok 92 százaléka támogatta.

A független szavazóknál nincs érdemi változás: a korábbi 39 százalékkal szemben jelenleg 37 százalékuk van az elnök mellett. Elemzők a népszerűség növekedését részben annak tulajdonítják, hogy Robert Mueller, a Trump és az oroszok közötti esetleges összejátszást vizsgáló különleges bizottság vezetője leszögezte, hogy sem Donald Trump, sem egyetlen munkatársa nem játszott össze oroszokkal a 2016-os választási győzelem érdekében.

Az elnök gazdaságpolitikája is növelte a bizalmat személye, illetve a politikája iránt. A felmérés idején már nyilvánosságra hozták az amerikai gazdaság első negyedéves teljesítményét, amely a bruttó nemzeti össztermék (GDP) 3,2 százalékos növekedését mutatta. Szárnyal a tőzsde, és csökkent a munkanélküliség is. A kutatás lezárulta után hozták nyilvánosságra a legfrissebb foglalkoztatási adatokat, amelyekből kiderült, hogy 49 év óta most a legkevesebb a munkanélküli az országban. (mti)

Kiemelt kép: Trump beszédet mond a Fehér Ház kertjében  megrendezett húsvéti tojásgörgető-versenyen. MTI/EPA/Kevin Dietsch

Ajánlott videó

Olvasói sztorik