Belföld

Verte, elhanyagolta, faképnél hagyta kiskorú gyermekeit egy dorogi anya

gyerekmunka (gyerek, gyerekmunka, )
gyerekmunka (gyerek, gyerekmunka, )

Az Esztergomi Járási Ügyészség három rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt nyújtott be vádiratot egy nővel szemben, aki rendszeresen leittasodott, kettő gyermekét, valamint a családba fogadás révén általa nevelt harmadik gyermeket elhanyagolta, őket többször felpofozta, előttük  trágárul beszélt és jelenlétükben veszekedett, kiabált az élettársával, így magatartása a gyermekek testi, értelmi, érzelmi fejlődését veszélyeztette.

A dorogi nő nem dolgozott, rendszeresen ivott és ordenáré módon beszélt a gyerekek előtt. Gyakran egész nap az ágyban maradt, nem főzött, nem takarított, és és a házimunkát is a kiskorú gyerekekkel végeztette el. A legidősebb gyermek vásárolt a sportversenyeken való részvételéért kapott pénzből élelmiszert, hogy legyen mit enniük, ő készített szendvicseket a kistestvéreinek az iskolába.

A családba fogadott gyermeknek az szinte minden erejét felemésztette a nyakába szakadt házimunka, fáradtan járt az iskolába is. A nő nem engedte el az iskolai programokra és sportolni, mert nem akart költeni rá, de az iskolai felszereléseit is csak részben vette meg.

A nő 2017 februárjától hetente többször is megverte a gyerekeket, részegen, ok nélkül kiabált velük. A gyerekek egy idő után zárkózottá, visszahúzódóvá váltak a nő iszákossága és agresszív magatartása miatt. A húsvéti szünetben Spanyolországba utazott élettársával a nő, aki csak az iskolai szünet idejére oldotta meg a gyerekek felügyeletét. A 14, 11 és 10 éves gyerekek napokig egyedül tartózkodtak a lakásban, magukról gondoskodtak, így jártak iskolába.

A dorogi nő és élettársa gyakran összeverekedett, ilyenkor a gyerekek a szobájukba menekültek, hogy ne hallják és lássák a történteket. Az egyik ilyen alkalommal annyira eldurvult a helyzet, hogy az egyik gyerek kihívta a rendőröket. Ezt követően a nő külföldre költözött, és a gyerekek ellátásáról anyagilag sem gondoskodott.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a bűncselekményt beismerő asszonyra.

Fotó: Illusztráció/Northfoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik