Alexandria – a barátainak Allie – Quigley nő létére vérbeli harlemi kosárlabdát játszik, jóllehet nem New Yorkból érkezett jó két éve, hanem a Chicago melletti Joliet városából.
A 180 centije mellé mindössze 62 kilós, vékonycsontú varázsló vezeti az NB I pontdobóinak listáját 18,5 pontos átlagával, s oroszlánrésze van abban, hogy – óriási meglepetésre – a baranyaiak hét forduló után száz százalékos teljesítménnyel, a bajnok Sopronnal holtversenyben vezetik a tabellát.
A rajt előtt sokan temették az évek óta súlyos anyagi gondokkal küszködő, az átigazolás lehetőségéből a FIBA által egy időre ki is zárt egykori Európa-hírű klubot, amely horribilis tartozásai miatt az Euroligában sem indulhatott el – alapító tag létére.
Egyelőre azonban fut a szekér, annak ellenére, hogy a klubvezetés továbbra sem fizeti – vagy csak jókora késéssel – a játékosait és beszállítóit. Hogy ez meddig mehet így, azt nem tudni, de egyelőre működik az évek óta folytatott halogató stratégia.
„Úgy volt, hogy a szombati, FTC elleni mérkőzésen már pályára sem lépek, de a meccs előtt kaptam egy kisebb összeget, s mivel imádom a csapatot, és fantasztikusan érzem magam a remek edző által irányított, és még remekebb közönség által buzdított társaságban, egyelőre maradok. Sőt, feltett szándékom, hogy végig is játsszam a szezont, persze csak akkor, ha megkapom a fizetésem” – magyarázta Quigley a csapat első igazi idei rangadója, a Ferencváros otthonában 71-61-re megnyert népligeti mérkőzés után.
A 25 éves Quigley 22 éves honfitársnőjével, a New Hampshire állambeli Londonderryből származó Stephanie Murphyvel alkotja a csapat amerikai kontingensét. Mindkettejük ereiben ír vér csörgedezik – bár a 193 centis, jól megtermett center, az első profi idényét taposó Murphy büszkén említi édesanyja görög gyökereit is -, s talán ezért is, jó barátságban éldegélnek a Mecsekalján.
„Amikor 2009 szeptemberében Pécsre érkeztem, ez egy hatalmas ugrásvolt a sötétbe, semmit sem tudtam Magyarországról. A Sopron volt az esélyes, ennek ellenére 3:0-ra megnyertük a döntőt, országos szenzációt, s bizonyos körökben döbbenetet okozva”- idézi fel a kétéves történetet a chicagói lány, szerényen „megfeledkezve” arról, hogy a finálé három meccsén 86 pontot termelt, csaknem 27 pontos átlagával kiérdemelve az MVP titulust.
„Abban a döntőben a gyűrű akkorának tűnt, mint az Atlanti-óceán, bárhonnan dobtuk el a labdát, minden hajítás célba ért. Azt mondják, az ember életében egyszer adódik ilyen kegyelmi állapot, de én szeretném a mostani bajnokságban is átélni ezt az érzést”- mondja Quigley, akinek a hátán „Kugli” felirat díszelgett a Fradi-meccsen, no meg a kissé kopottas 4-es szám. De vajon miért?
„Ennek is megvan a története. A klubnak arra sem volt pénze, hogy mezt vegyen nekem, ezért a nyáron az ősi riválishoz, a Sopronhoz távozó Fegyverneky Zsófia 4-es számú, agyonhasznált trikóját kaptam meg, de a nevet le kellett ragasztani, s arra nyomtatták rá a becenevemet, a Kuglit. Nem vagyok boldog ettől a megoldástól, de mit csináljak? Úgysem a név számít, hanem a játék.”
Azzal pedig nincs baj. A „rongylábú”, kiszámíthatatlan mozgású Allie a Fradi ellen is akkor és onnan dobott kosarat, ahonnan csak akart, 22 pontjával és 9 megszerzett lepattanójával a mezőny legjobbja volt, de Murphy sem panaszkodhatott 16 pontjára és 8 lepattanójára – valamennyit az első félidőben gyűjtötte a fiatal New England-i lány.
„A chicagói DePaul egyetemen ezt a stílust sajátítottam el, az igazi csapatkosárlabdával Pécsen ismerkedtem meg Fűzy Ákos keze alatt, s most Zseljko Dokiccsal is ugyanezt játsszuk. Rengeteget fejlődtem, amióta Baranyában kosarazom, olyannyira, hogy 2011 februárjában meghívtak a FIBA Europe All-Star mérkőzésére is. Szóval, egyre inkább csapatjátékos vagyok, miközben igyekszem megőrizni, úgymond, grundkosaras gyökereimet is”- így Quigley.
Abban, hogy Quigley és Murphy a pontatlanul érkező fizetési csekkek ellenére is kitart Pécsen, döntő szerepe van a csapat „titkos” mecénásának, Józsa Béla történésznek, akinek a neve ugyan semmilyen stáblistán nem szerepel, ennek ellenére többet segít a csapatnak, mint az összes ügyvezető, „general manager” és a megannyi társtulajdonos együttvéve.
Józsa a Fradi-meccsen is a pécsi kispad mögött sürgölődve látta el kedvenceit a természetesen általa vásárolt sportitallal és papírzsebkendőkkel, a győztes meccs után pedig pazar svédasztalos vacsorára és egy „Budapest by night” városnéző túrára, aztán pedig Váci utcai szállodára látta vendégül a két amerikai sztárt.
Józsa, ha kell, kifizeti az egész csapat szállását a vecsési Airport Hotelben a külföldi utak előtt – bár efféle költekezés ebben az idényben nem fenyeget az Euroliga-stop miatt… -, szponzorokat hajt fel fáradhatatlan szervezőmunkával, Quigley például szombat este is a Józsa által szerzett legújabb, méregdrága Nike-cipőben ontotta a kosarakat a Népligetben.
Quigley – sokak szerint – akár még a Team USA-be, a minden létező címet védő amerikai válogatottba is beférne. Amikor felvetjük a szőke hátvédnek a lehetőséget, elkerekedik a szeme.
„No hiszen, szép is lenne! Kis túlzással azt sem tudják rólam odahaza, hogy létezem, habár tinédzserkoromban ott voltam a korosztályos válogatottak környékén, s nem egyszer csak az utolsó rostán hullottam ki. Persze egy kiugró szezon rám irányíthatná a válogatók figyelmét a londoni olimpia előtt.
Ebben az idényben nemcsak azért dolgozom Pécsen, hogy megnyerjük a csapattal a magyar bajnokságot, hanem azért is, hogy jövőre egy európai topcsapat leszerződtessen. Céljaim elérésében sokat segít edzőnk, Zseljko Dokics, aki idén egyre többször játszat irányítóban. Azt mondja, a 180 centimmel, s az egyéni képességeimmel ezen a poszton futhatnám be a legszebb karriert.”
A kérdésre, hogy vajon mennyire befolyásolja őt a folyamatosan késve, és csak szűkmarkúan csepegtetett fizetés, nem az idehaza megszokott sablonválaszt („a pályán megfeledkezem a pénzről, csak a győzelem számít!”) adja.
„Persze, hogy eszembe jut, és volt már olyan meccs is, hogy bizony kicsit visszafogottabban játszottam, de ez nem a Fradi elleni mérkőzés volt – ismeri el. – Azt is tudom, hogy még a két éve eltávozott honfitársaimnak, Nicole Ohlde-nak és Kelly Mazzantének, sőt, a már Spanyolországban kosarazó Vajda Annának is tartoznak sok-sokmillióval, de ők eddig még nem jelentették fel a klubot, kitart a türelmük. Miként az enyém is. A lényeg, hogyha késve is, de előbb-utóbb fizessenek.”
S ha nem érkezik meg a várva várt átutalás, legfeljebb segít az önfeláldozó mecénás, a klubot évek óta a víz felszínén tartó Józsa történész…