Nekem három volt a legtöbb, amit egy hónapban megírtam, de tudok olyanról, aki ötöt is simán megcsinált
– meséli a közgazdász végzettségű Ágota, aki egy multinál dolgozik, de van egy mellékállása, amiről nem sok ismerőse tud: béríróként szakdolgozatokat ír.
Hivatalos számok érthető okokból nincsenek, de Ágotához hasonlóan egyre többen foglalkoznak bérírással. Ezt onnan is lehet tudni, hogy sok olyan emberrel beszéltünk, akik már viszonylag régóta írnak más helyett szakdolgozatokat, és ők is azt mondták, érezhetően többen működnek ezen a piacon, mint akár csak pár éve. Ezt a trendet erősíti, hogy egyre több cégszerűen működő „szakdolgozatgyár” van Magyarországon, amelyek összekötik a bérírókat az egyetemistákkal, így a kereslet és a kínálat pár kattintás után találkozhat.
A helyzet odáig fajult, hogy az egyik ilyen cég internetszerte hirdeti magát, nem titkolva egy percig sem, hogy mivel foglalkozik:
10.000+ elégedett ügyfél, 1.000+ szakember, 250+ szakterület. Több mint 15 000 elkészített dokumentum. Szinte minden szakterület esetén tudunk segíteni, kérd egyedi ajánlatunkat!
– olvasható a honlapjukon, ami alapján egyértelmű, hogy nagyüzemi termelésről van szó. És ez csak egy szereplő a szakdolgozatírás piacán.
Hogyan történhet meg, hogy nyíltan reklámoznak egy illegális tevékenységet? Kik írják és kik íratják ilyen mennyiségben a szakdolgozatokat? Olcsó vagy drága megíratni egy diplomamunkát? Hány olyan oklevelet adhatnak ki évente, amelyhez csalással jutnak hozzá? Milyen büntetés járhat azért, ha valaki lebukik? Egyáltalán: bukott már le valaki? Mit tudnak tenni az egyetemek?
Nem titokban pörög a gyár
A probléma jelentős, és érdekes módon valahogy nem áll a figyelem középpontjában, valószínűleg azért, mert egyelőre a plagizálás (más már megjelent szellemi tulajdonának, például könyvfejezetének vagy cikkének egyszerű beépítése a szövegbe), mondhatni a probléma »klasszikus«, fapadosabb formája köti le a média figyelmét
– írta 2014-es tanulmányában Ziegler Dezső Tamás, aki a béríratás jogi oldalával foglalkozott.
A plágiumügyek valóban ismertebbek, ki ne hallott volna arról, hogy Magyarországon még Schmitt Pál köztársasági elnök is belebukott kisdoktori dolgozatának összeollózásába. De vajon gyakoribbak is? Erről nem lehet biztosat mondani: a plagizálás és a béríratás is elterjedt, azonban az utóbbival szinte lehetetlen megbukni. Idehaza legalábbis egyetlen ilyen ügy sem látott napvilágot.
Pedig amikor a szakdolgozatgyárak reklámokkal kezdtek bombázni, egy-két internetes keresés után teljes piac tárult fel, ahol minden szereplő azt ígéri, akár a nulláról megírják bármilyen témában a szakdolgozatomat. Egy szót sem tudok a témáról? Egy percet sem akarok foglalkozni az írással? Adatokat kellene elemezni? Teljes kutatást hamisítani? Egy-két hét alatt kell a kész szakdolgozat? Egyik sem probléma. Aki kételkedik abban, hogy ez ilyen egyszerűen megy, nézze meg az alábbi videót, amelyben az egyik szakdolgozatgyár munkatársával egyezkedtünk (a hangját eltorzítottuk):
Összesen nyolc szakdolgozatgyárral léptünk kapcsolatba, amelyeket csak azért nem nevezünk meg, mert nem szeretnénk nekik reklámot csinálni. A weben nagyon hasonló dolgokat kínálnak:
- „Vállaljuk szakdolgozatokkal, diplomamunkákkal, doktori disszertációkkal, házidolgozatokkal kapcsolatos segítségnyújtást Bsc, Msc és PhD szinteken”.
- „Csapatunkat képzett, egyetemi végzettséggel rendelkező szakemberek és írók alkotják”.
- „Árainkat oldalszámok alapján határozzuk meg, azonban ez változhat a téma specifikussága, a dolgozat szintje és a határidő függvényében”.
- „Pontosan tudjuk, hogy milyen fontos neked, hogy a tőlünk kapott szolgáltatás megfeleljen az igényeidnek, egyedi és plágiumtól mentes legyen”.
- „Ügyfeleinknek továbbá teljes anonimitást biztosítunk”.
Több cég felsorolja, hogy milyen szakterületeken vannak íróik, de a nagyobbak azt ígérik, bármilyen témára találnak embert. A kisebb segítségtől, konzultációtól egészen a dolgozat teljes megírásáig vállalják a feladatot, mi most csak az utóbbi esettel foglalkozunk, mert előbbinél a szakdolgozó végez érdemi munkát. A szóban forgó cégek egyébként mindenféle dolgozatok, így beadandók, sőt, akár pedagógusportfóliók megírását is vállalják.
Béríró hierarchia
Nincs olyan egyetem, ahol építészeket képeznek, és én ne diplomáztam volna legalább egyszer
– mondja Gábor, aki egyetemistaként és gyakorló építészként is készített diplomamunkákat más építészeknek. „Terveztem más helyett egy házat, amit beadott a sajátjaként” – foglalja össze lényegre törően, hogy milyen munkát végzett el átlagosan 200 ezer forintért, általában olyan idősebb építészeknek, akiknek korábbi főiskolai végzettségét egy jogszabályváltozás miatt már nem fogadták el, ezért egyetemre kellett járniuk több év építészi munka után.
Volt olyan, hogy csak adatokat elemeztem, de írtam teljes dolgozatokat is. Kína külpolitikájáról írtam az utolsót, amihez egyáltalán nem értek, de a legtöbbet szociológia szakra írtam, amit én is tanultam
– mondja Szandra, aki statisztikusként dolgozik, és keresetkiegészítésként ír néha szakdolgozatokat.
Gáborban és Szandrában az a közös, hogy nincsenek kapcsolatban a szakdolgozatgyárakkal, hanem ismerősökön és ajánlásokon keresztül kaptak megrendeléseket. Amikor olyan emberek után kutakodtunk, akik rendszeres béríróként dolgoznak, először hozzájuk hasonló szereplőkre bukkantunk: olyanokra, akik néha megírnak egy-egy szakdolgozatot, de nem specializálódtak erre, és nem is kutatják kifejezetten a lehetőséget.
„Korábban évente négy-öt szakdolgozatot írtam, tavaly viszont húsz körül” – avat be Juli, aki bölcsész végzettségű, angolul és németül is tud írni, úgyhogy népszerű szerző. Korábban szájhagyomány útján és hirdetésekkel is próbálkozott, de 2017 óta több szakdolgozatgyárnak is dolgozik, és azóta több pénzt tud kihúzni ebből a tevékenységből.
Julihoz hasonlóan minden béríró a pénz miatt csinálja, ebben nincs semmi meglepő. Az már inkább az lehet, hogy nem beszéltünk olyannal, aki szerint rendben lenne, hogy a megrendelő valaki mással íratja meg a szakdolgozatát.
A legtöbb magyar egyetemen ez az egyetlen alkalom, amikor valaki önállóan megmutathatja, hogy mit tud. Ráadásul szakmailag is tud fejlődni, rátalálhat arra, hogy mi érdekli a későbbi szakmájában
– értetlenkedik Tibor a megrendelőin, akik hozzá hasonlóan általában gépészmérnökök. A szakdolgozatot íratóknak azért van kifogásuk: nincs idejük, mert dolgoznak, vagy két szakot végeznek egyszerre, ezek a leggyakoribb indokok. „De szerintem legvégül mindig a lustaság áll a háttérben” – mondja az alkalmi béríró Péter.
Az eddigiekből is látszik, hogy a megrendelők és a bérírók spektruma is széles. Humán- és reáltudományok képviselői, bölcsészek és mérnökök, felsőbb éves egyetemisták és már végzettek is részt vesznek az iparban. A bérírók közül a legtöbben nem az egyetemi szférában dolgoznak, de egyetemi oktatók is érdekeltek a rendszerben, ami etikailag különösen problémás.
Tudok olyanról is, amikor a béríró a saját dolgozatát bírálta oktatóként, és a diplomavédésen is ő tette fel a kérdéseket
– említ Juli egy egészen extrém helyzetet.
Egy szakdoga százezer alatt simán megúszható
Minden szakdolgozatgyár honlapján van ajánlatkérő fül, ahol egy-két perc alatt meg lehet adni a kritériumokat, és emailben vagy telefonon gyorsan vissza is jeleznek, hogy milyen feltételekkel vállalják a munkát.
Kértünk mi is ajánlatokat mindenféle témára, legyen szó a szintaktikus fémhabok mikroszerkezetéről, vagy akár arról, hogy „mindegy mi a téma, egy BA-s szakdoga kellene esztétika szakra”, 24 órán belül találtak nekünk bérírót legalább egy helyen.
Meglepő, de az ár nem attól függött, hogy milyen szakterületre kerestünk bérírót, hanem a határidőtől, a terjedelemtől és a szakdolgozat szintjétől (alap- vagy mesterképzés). A határidős felárról nem érdeklődtünk, mert pont leadási határidő idején kezdtünk el foglalkozni a témával.
A különböző főiskolák, egyetemek és szakok között nagy a szórás abban, hogy milyen terjedelmű szakdolgozatokat kell leadni, de egy alapszakos szakdolgozat általában 20 és 40 oldal között van, egy mesterszakos pedig minimum 30-40 oldal. Tehát felszorozva az oldalankénti árral, egy alapszakos dolgozat már 60-70 ezer forintért is megíratható, egy mesterszakos pedig nagyjából 100-150 ezer forintba kerül.
100 ezer forintos átlagárral és havi két szakdolgozattal számolva egy közepesen szorgalmas béríró havonta 160-180 ezer forintos is kereshet a jutalék levonása után. Ennyi pénzért a kezdetektől vállalják a bérírók a munkát, tehát a választott egyetemi oktatóval folytatott konzultációk sem okoznak gondot a hallgatónak. Az érdemjegyet nem garantálják, azt viszont igen, hogy új dolgozatot kapunk: plágiumkereső szoftvereken is lefuttatják a kész szöveget, így a lebukás lényegében kizárt.
Természetesen sem a szakdolgozatgyárnak, sem a bérírónak, sem a megrendelőnek nem érdeke a lebukás, az egyetemek pedig eszköztelenek, legfeljebb gyanakodhatnak a tanárok, ha egy hallgató túl jó szakdolgozatot ad le magához képest, vagy úgy tűnik a diplomavédésen, hogy nincs tisztában a dolgozata minden részletével.
Egy év szabadságvesztés lehet a szankció
Ugyan a kockázat minimális, de ha valaki mégis lebukik azzal, hogy más írta meg a szakdolgozatát, akkor komoly retorziók várhatnak rá: egyrészt az egyetem részéről, másrészt jogi értelemben. Merthogy más által készített szakdolgozatot sajátként leadni magánokirat-hamisításnak minősül, hiszen a hallgató nyilatkozik arról, hogy a diplomamunka a saját szellemi terméke.
Rajmon Balázs korábban a büntetőjogi jogalkotás szakmai irányítója volt az igazságügyi minisztériumban, majd nyolc éven át dolgozott büntetőbíróként, mielőtt saját ügyvédi irodát alapított. Kérdésünkre azt mondja, büntetőjogi értelemben azért nem lehet csalásnak tekinteni a szakdolgozatok béríratását, mert azzal nem valósul meg károkozás. Szerinte a közbizalom elleni bűncselekményről, végső soron az állam átveréséről van szó, amivel kapcsolatban meglehetősen enyhének tartja a magánokirat-hamisítás miatt kiszabható legfeljebb egyéves szabadságvesztést. Szerinte akár önálló büntető törvénykönyvi tényállássá is lehetne tenni a diplomamunkák béríratását, súlyosabb szankcióval, de erre egyelőre kevés esélyt lát, mivel sem bíróként, sem ügyvédként nem találkozott azzal, hogy bíróság elé került volna ilyen ügy.
A büntetőjog amúgy ultima ratio, ami azt jelenti, hogy akkor kell alkalmazni, ha más jogágak eszközei nem adnak kellő védettséget egy jelenséggel szemben, így Rajmon szerint első körben az egyetemektől lenne várható komolyabb önszabályozás. A jogász még egy fontos szempontra felhívta a figyelmünket: nemcsak a diplomamunka írásával járó fáradságot megspóroló hallgató követ el bűncselekményt, hanem bűnsegédként a bérírást elvállalók is felelősségre vonhatók. Hiába köti ki adott esetben a két fél megállapodása, hogy a hallgató nem fogja sehol a sajátjaként feltüntetni a megvásárolt szakdolgozatot, ugyanis nyilvánvaló, hogy ez az álságos megfogalmazás csak leplezni próbálja a valóságot, amivel minden érdekelt tisztában van.
Egyetemek: hivatalosan nincs probléma
Megkérdeztünk hat nagy egyetemet (a budapesti ELTE-t, a Corvinust, a BME-t, illetve a debreceni, a szegedi és a pécsi tudományegyetemet), hogy az elmúlt öt évben hány hallgatójuk bukott le, és a válaszukból az derült ki, hogy
Több egyetemi munkatárssal is beszéltünk háttérben, és ezekben a beszélgetésekben ugyan elismerték, hogy létező problémáról van szó, de nincs eszközük szűrni az ily módon készülő szakdolgozatokat, főleg, ha a diplomavédésre felkészülnek a hallgatók.
Amennyiben mégis lebukna valaki, akkor fegyelmi vétség miatt indul ellene eljárás, így értékelhetetlennek minősítik a szakdolgozatát, illetve ki is rúghatják az egyetemről, sőt, a későbbi diplomaszerzését is megtilthatják – a büntetés az egyetemi autonómia körébe tartozik.
A szakdolgozat mással megíratását az egyik legsúlyosabb egyetemi vétségnek nevezték az egyetemi munkatársak. A legoptimistábbak azt említették, hogy a szakdolgozati konzulensek képesek kiszűrni, ha valaki nem maga dolgozik a dolgozatán, illetve abban bíznak, hogy a hallgatóik jól felfogott önérdekből (szakmai előrehaladás, önfejlesztés) és önérzetből sem élnek ilyen lehetőséggel.
Azonban úgy tűnik, hogy sok hallgató nem így gondolkozik, mert bérírókkal folytatott beszélgetéseinkből az derült ki, hogy futószalagon készülnek a mások helyett írt szakdolgozatok. A bérírók nem látják egészben a rendszert, de
Ezt sajnos ellenőrizni nem lehet, és nehéz megtippelni, hogy a többi üzemben ehhez képest hogyan termelnek, de ha elfogadjuk ezt a számot, akkor biztosak lehetünk benne, hogy évente legalább ezren íratják meg mással az utolsó nagy egyetemi munkájukat.
A cikkben szereplő megszólalók keresztnevét megváltoztattuk.
Kiemelt kép: iStock
