Sport

Babos meccslabdákat hárított, feltámadt, de fordítani nem tudott

Babos Tímea kiesett a nyolcaddöntőben a 250 ezer dollár (71 millió forint) összdíjazású isztambuli salakpályás női tenisztornán.

A világranglistán 142. magyar játékos hétfőn, a selejtező második fordulójában lábsérülés miatt feladta mérkőzését, de szerencsés vesztesként felkerült a főtáblára, ahol kedden legyőzte a szerb Ivana Jorovicot.

Már nyoma sincs a sérülésnek, Babos Tímea győzött
Különös úton jutott nyolcaddöntőbe a magyar teniszező.

A 25 éves Babos – aki párosban első kiemelt a francia Kristina Mladenovic oldalán – a nyolcaddöntőben az orosz Veronika Kugyermetovával csapott össze, aki 76. a WTA-rangsorban.

Első találkozójukon a 21 éves ellenfél hengerelt a nyitójátszmában, amely mindössze húsz percig tartott.

Babos csak a tizedik játékban, 6:0, 3:0-nál tudta hozni első gémjét, majd 5:2-es hátrányban meccslabdát hárított.

Ezt követően 5:3-nél még háromszor megismételte ezt a bravúrt, és váratlanul sorozatban négy gémet nyert. A második szettet lezáró rövidítésben aztán az ellenfél 4-0-ra meglépett, és Babos – aki összességében kétszer tudta hozni az adogatását – innen már nem tudott fordítani. A találkozó 1 óra 33 percig tartott.

Eredmény, nyolcaddöntő:

Veronika Kugyermetova (orosz) – Babos Tímea 6:0, 7:6 (7-4)

A nyitóképen Babos Tímea adogat az isztambuli tornán. Fotó: Mehmet Eser / ANADOLU AGENCY

Ajánlott videó

Olvasói sztorik