Nagyvilág

A túl tökéletes elnökjelölt

Beszélnünk kell Pete Buttigiegről. Először mondjuk arról, hogyan kell kiejteni a nevét, és aztán rátérhetünk arra is, hogy miért. A név máltai eredetű, az ország premier league-jének lelkes rajongói emlékezhetnek John Buttigiegre, aki a Brentfordban és a Swindon Townban is játszott, aztán máltai szövetségi kapitány is volt. Erre azért volt érdemes kitérni, mert az egyetlen ember, akivel találkoztam, és megközelítő ötlete volt arról, hogyan kell kimondani Buttigieg nevét, innen tudta.

A Buttigieg tehát máltai név, az amerikaiak gyakorlatilag budedzsegy-nek ejtik, és mivel egy elnökjelöltnél nem előny, ha nem tudják kimondani a nevét, Buttigieg is a kiejtést segítő, BOOT EDGE EDGE feliratú pólókkal kampányol. Most, hogy túlestünk a legnehezebb részen, ideje arról is beszélni, miért akarják ennyien megtanulni ezt a furcsa máltai nevet.

Pete Buttigieg egy apró indianai város polgármestere, aki a semmiből jelentkezett be az Egyesült Államok következő elnöki posztjára, és még esélye is lehet megnyerni. A semmiből annyira igaz, hogy Buttigieg egy hónapja még egy százalék körül szerepelt, de mostanra vannak olyan felmérések, amelyekben a harmadik helyen áll Bernie Sanders és a volt alelnök Joe Biden mögött, fej fej mellett haladva Beto O’Rourke-al, aki demokrataként az elmúlt pár évtizedben a legközelebb került ahhoz, hogy Texas szenátora legyen.

Nehéz kitűnni

A jelenlegi elnökjelölti mezőnyben nem egyszerű kiemelkedni. Majdnem húsz ember versenyez a demokrata párt előválasztásain, hogy végül a győztes megmérkőzhessen Donald Trumppal. A demokraták közül sokan érzik azt, hogy Trump gyenge, ami persze ettől még nem biztos, hogy igaz is, de rég próbálkoztak ennyien az indulással. És ennél csak az meglepőbb, hogy egy 37 éves polgármester a mezőny tetején szerepelhet, miközben régóta aktív és népszerű szenátorok is versenyeznek, akikről lassan szó sem esik esélyesként.

De Buttigieg több szempontból is tökéletes jelölt. És ezt nem úgy értem, hogy tökéletes amerikai elnök lenne, hanem hogy olyan, mintha kampányolásra találták volna ki. A jelenlegi demokrata mezőnyben kifejezetten sok olyan politikus van, akik konkrét politikai ígéretekkel és ötletekkel kampányolnak. Elizabeth Warrennél szinte senki nem állt elő több kézzel fogható ötlettel a nagy techcégek szabályozásától a szupergazdagok megadóztatásáig. Amy Klobuchar ugyanilyen határozottan képviseli a dolgozó anyák érdekeit. Bernie Sanders pedig önmagában is két lábon járó politikai agenda.

De az elnökválasztás hagyományosan nem az a terep, ahol a politikai ígéretek nyernek. Ez részben azért is van, mert az Egyesült Államok elnöki posztja furcsa keveréke a végrehajtó hatalom vezetésének, amelyet mi Magyarországon miniszterelnökként ismerünk, és a reprezentatív, leginkább formális szerepnek, amelyet a köztársasági elnök tölt be. A korábbi amerikai elnökök között voltak ugyan olyanok, akik politikai ígéretekkel is befolyásoltak, mint Obama és az államilag támogatott egészségügy, de Donald Trump például pont nem ilyen. Nehéz lenne azt állítani, hogy Trump a politikájával határozza meg az Egyesült Államok hétköznapjait, és nem a személyiségével.

Erre találták ki

Pontosan ezért legalább annyira fontos egy elnökjelölttel kapcsolatban, hogy hol született, mit képvisel, mit gondol a világról és hogyan viselkedik másokkal szemben. És ez az, amiben nehéz lesz Pete Buttigieget megverni. South Bend fiatal polgármesterében mintha direkt a kampányban kritikus dolgok feloldására vegyülnének személyiségjegyek.

Hiába fehér férfi ugyanis egy olyan demokrata pártban, ahol sokan inkább nőt, esetleg fekete férfit látnának elnökként, mert boldog és nyílt melegházasságban él az Instagram egyik legszórakoztatóbb emberével. És hiába probléma sokaknak, bár szerencsére egyre kevesebbeknek, hogy meleg, hiszen mélyen vallásos is. A homofóbiájáról hírhedt, szintén indianai Mike Pence alelnök ellen például úgy védekezett, hogy ha Pence-nek problémája van a homoszexualitásával, akkor hozza fel a teremtőjénél.

Buttigieg a Harvardra járt, majd Rhodes-ösztöndíjjal tanult Oxfordban, ami mindenki másnál kimaxolná a demokraták hagyományosan sztereotip elitizmusát, de közben halk szavú, középnyugati akcentussal beszélő, második generációs máltai bevándorló családban nőtt fel egy százezres középnyugati városban, ami hagyományosan nagyon gyenge területe a demokratáknak.

Hiába fiatal, ha nyolc éve polgármester, ami szerinte az elnöki munkát tekintve relevánsabb tapasztalat, mint szenátornak lenni. Ezzel, ahogy minden alkalommal elmondja, több politikai tapasztalata van harminchét évesen, mint a sokkal idősebb elnöknek és alelnöknek. Ráadásul Buttigieg nem csak polgármesterként, az újraválasztása előtt coming outolt egy elég konzervatív városban, de előtte, még az első polgármesteri ciklusa alatt lehúzott egy komplett turnust Afganisztánban is a tengerészet hírszerző tisztjeként, miközben Trump még a sorozás elől is elmenekült.

Nem mindegy, hogyan

A legnagyobb hangsúly Buttigieg kampányában nem is azon van, hogy mit ígér, hanem hogy hogyan. Szerinte az eredménynél is lényegesebb, hogyan kampányol valaki, ezért ritkán reagál Trumpra, és igyekszik még a nevét sem kiejteni. Azt mondja, hogy a politikában jelenleg a legfontosabb, hogy nem egyetlen emberről szól, hanem egy egész korszakról. A kampánya alapja a generációváltás, mert szerinte csak a fiatalabb generáció képes reagálni a klímaváltozás és a megváltozó munkakörnyezet kihívásaira, hiszen nekik kell velük együtt élniük, nem Trumpnak. Emellett viszonylag progresszív dolgokat gondol a világról, de annyira azért nem, hogy az elriasszon egy csomó függetlent, aki amúgy nem szavazna senkire, aki szociáldemokratának vallja magát.

Természetesen nem minden tökéletes Buttigiegben, és a támadások csak most, a hirtelen jött népszerűség után kezdődnek igazán. Miután pár hét alatt összeszedett hétmillió dollárnyi támogatást, a Bernie Sanders-közeli média azonnal ráugrott. Olyan nagyon sok mindenre egyébként nem lehet ráugrani Buttigiegben, de van pár kellemetlen dolog is a múltjában. Az egyik az, hogy a McKinsey-nek, az egyik legnagyobb tanácsadócégnek dolgozott, ami nem jó pont a demokrata bázisnál. A McKinney ugyanis mostanában olyan botrányokba keveredett bele, hogy segítettek az opioidválságot elmélyíteni, vagy hogy közel-keleti diktatúráknak adtak tanácsokat.

Napi 200 halott a modern orvoslás egyik legnagyobb hibája miatt
Naponta többen halnak meg az USA-ban gyógyszer- és drogtúladagolásban, mint autóbalesetben. Elmondjuk, hogyan jutottak el idáig, és azt is, itthon várható-e hasonló krízis.

Szintén volt egy gyanús ügye a polgármestersége legelején, ahol a város első fekete rendőrfőnöke illegálisan lehallgatott több fehér rendőrt. A felvételeken állítólag a beosztottak rasszista megjegyzéseket tesznek a rendőrfőnökre, de ezt egyelőre nem tudni biztosan, mert a felvétel nem nyilvános. Mivel az FBI vizsgálni kezdte az illegális lehallgatásokat, a frissen megválasztott Buttigieg gyakorlatilag kirúgta a rendőrfőnököt, és egy fehér férfit nevezett ki a helyére. Ennél még rosszabb, hogy hamarosan a felvételeket kiszivárogtató nőt is kirúgták a rendőrségtől. Buttigieg annyit reagált, hogy tapasztalatlan volt, és túlságosan jogi szemmel nézte az ügyet, ezért az FBI vizsgálata után nem tudott bízni a rendőrfőnökben. Azt pedig nem fogta fel, hogy ennek milyen üzenete lehet.

És ez lehet az egyik legnagyobb hátránya is. Kifejezetten sok ember gyűlt össze arra a kampánynyitóra, ahol bejelentette az indulását, de a tömeg nagyon fehér volt, márpedig a demokratáknál részben a fekete szavazatok döntik el a versenyt. Buttigieg pedig egyébként is már gyanúsan tökéletesnek tűnik, szinte benne van a levegőben, hogy valami kellemetlen kiderül róla.

Kiemelt kép: Elijah Nouvelage/Bloomberg/ Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik