Tech

A kiberbiztonságra fókuszál Oszkó Péter új üzleti kezdeményezése

Kelet-Közép-Európa első kiberbiztonságra összpontosító inkubációs programját indítja el a kezdeti és korai fázisban lévő vállalkozások szakmai és anyagi támogatásában meghatározó magyarországi szereplőnek számító OXO Labs. Az OXO Cybersecurity Lab elnevezésű kezdeményezéshez a kulcsfontosságú informatikai terület több elismert hazai szaktekintélyét sikerült megnyerni.

Több mint kéttucatnyi portfóliócégével az OXO csoport a hazai kockázatitőke-piac megkerülhetetlen szereplőjévé vált az alapítása óta eltelt öt évben. A csoport technológiai inkubátora, az OXO Labs eddig általános üzleti inkubációval egyengette a hozzá jelentkező startupok útját. Legtöbbjük azóta többkörös befektetést is kapott, háromnál pedig már az exitet készítik elő: ezek elérkeztek életciklusuk azon fázisához, amikor az alapítók és a befektetők nyereséggel értékesítik a tulajdonrészüket, miközben a vállalkozást a piac egy nagyobb stratégiai szereplője karolja fel és viszi tovább.

„Ezzel együtt annak is eljött az ideje, hogy saját üzleti tevékenységünkben is megtaláljuk a továbbfejlődési lehetőségeket” – jelentette be Oszkó Péter, az OXO Labs alapítója és ügyvezető partnere, a most elinduló OXO Cybersecurity Lab üzleti mentora. Szerinte a startupok inkubációját úgy érdemes folytatni, hogy képzéseiket azokra a speciális szakterületekre fókuszálják, amelyeken a legintenzívebb az igény és a legtöbb a lehetőség új technológiai vállalkozások indítására. Ezen belül pedig szinte kötelezően fordították figyelmüket a kiberbiztonság felé.

Az ezzel összefüggő kiadások ugyanis – a nemzetközi kutató- és tanácsadó cég, a Gartner becslései szerint – tavaly alig maradtak el a 100 milliárd dollártól. Ez azonban eltörpül a számítógépes bűnözésből eredő költségekhez képest: utóbbiak összegét a digitális piacokra specializálódott kutatócsapat, a Juniper Research 2022-re 8000 milliárd dollárra taksálja.

A szakadék áthidalására jelentkező jövőbeni piaci igényekre kíván reflektálni az OXO Cybersecurity Lab, ami az első, kimondottan IT-biztonsággal foglalkozó inkubátor az egész régióban.

„A kiberbiztonság, sőt az informatika jellemzően globális termék, érdemes nagy távlatokban és a globális piacban gondolkodni” – mondta Krasznay Csaba, az OXO Cybersecurity Lab programvezetője. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági akadémiájának programigazgatója a veszprémi egyetem egyik kollégiumi szobájában 2000-ben született BalaBitet említette jó példaként arra, hogyan lehet Magyarországról indulva globális játékossá válni az IT-biztonságban, majd még magasabb sebességi fokozatra kapcsolni, egyesülve egy másik céggel.

Felvásárolták a legsikeresebb magyar techcéget
Hivatalosan január 19-én reggel jelentették be az üzleti tranzakciót.

„A BalaBit sikeréhez vezető úton fontos mérföldkő volt a kimondottan adatvédelmi projektekkel foglalkozó brit befektetőcsapat, a C5 Capital 8 millió dolláros tőkeinjekciója – ez az OXO Cybersecurity Lab előtt is mintaértékű tranzakció” – fogalmazott Oszkó Péter, aki azt is bejelentette, hogy új kezdeményezésük szakmai mentora Scheidler Balázs, a BalaBit IT Security egyik alapítója, a vállalat fejlesztési igazgatója, a mostanra iparági szabvánnyá vált syslog-ng naplózó szoftver kifejlesztője.

Az OXO Cybersecurity Lab ügyvezetője Illés Gábor üzletfejlesztési tanácsadó, kiberbiztonsági szakértő, aki arról beszélt: az inkubátor célkeresztjébe ipar4.0-s rendszerekkel, dolgok internetével, okosotthonnal, okosvárossal foglalkozó megoldások férnek be, de várnak a fintech, a medtech, az edutech és a nemzetbiztonság területén innovatív és piacképes ötletekkel jelentkező startupokat is, a Baltikumtól egészen a Balkánig. Noha elsősorban korai fázisban lévő ötletekre számítanak, az ügyvezető szerint olyan startup is fordulhat hozzájuk, amely már túljutott az indulási szakaszon, és tovább szeretne fejlődni: létrehozni az első prototípust, esetleg piacra juttatni a kész terméket.

Nyitókép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik