Élet-Stílus

Ezt hagyja ki a mainstream pornó a valós szexből

A valós szex és a pornófilmek egészen más műfaj, és nemcsak amiatt, mert a pornóban egy rendező és a kameraman fantáziáját láthatjuk viszont, a sminkmesterek és plasztikai sebészek munkájával együtt. Az intimitás a szexben sokkal inkább szükséges, mint a reszelés, hiszen egy sokatmondó tekintet, egy érintés képes csak igazán az aktuális érzelmeinket közvetíteni. Az ilyesfajta érzelmek például egyáltalán nincsenek jelen a mainstream pornóban.

Az amerikai NCOSE (a szexuális kizsákmányolás ellen küzdő nemzeti szervezet) közzétett egy jelentést, aminek az az alapja, hogy számtalan kutatást és statisztikát gyűjtöttek össze, hogy korrekt képet kapjanak a pornófogyasztásról. A jelentés szerint jelenleg a fiatalok 64%-a néz aktívan pornót hetente vagy gyakrabban. A fiatalok kifejezés a 13 éves korosztálytól a 24 évesekig tart, ami igen nagy intervallum, de fontos, hiszen a kamaszkortól a fiatal felnőttkorig látható, milyen mértékben van jelen a pornófogyasztás. Nemcsak a fiatal fiúkra igaz ez, hanem a lányokra is, ebben a korosztályban a lányok többet néznek pornót, mint a 25 év feletti korosztályban. Az NCOSE szervezet jelentése kitér arra is, hogy milyen egyéb veszélynek, szexuális viselkedésnek lehetnek kitéve azok, akik fiatalon sok pornót néznek, kiderült, hogy a prostituáltak felkeresésével is lehet összefüggés.

Kétségtelen, hogy a mainstream pornó ötleteket ad arra, milyen szexpózt, milyen fajta szexet próbáljon ki az ember, legyen szó nőkről vagy férfiakról. Az anális szex az ötvenes években nagyon keveseket érdekelt, aztán a pornó fellendülésének köszönhetően sok-sok háztartásban kívánatos, kipróbálandó cselekedetté vált. Az, hogy a pornóból lessünk el szexuális viselkedés mintákat, nem biztos, hogy annyira rossz, viszont azt tudni kell, hogy amit ott látunk, rendkívül távol áll a valóságtól. Ahogy a sci-fi filmek is, hiszen még csak most fedezték fel a fekete lyukat ténylegesen, a filmekben azonban már sok éve úgy tálalják, mint tényt, sőt még a működésére is látunk példát. Ennek tükrében tehát érdemes kitérni arra, pontosan mi is a pornó és a valós szex között a különbség.

Az emberi testnek van szőre, izzadsága, hangja

Ahogyan a két ember bőre összetapad majd szétválik, pláne nyáron, annak van hangja, és furcsa szembesülni ezzel a megmosolygtató hanggal. Az együtt izzadás ékes bizonyítéka ez a hang. A csókolózás szex közben fontos és jó dolog, viszont megtörténik, hogy a fogak összekoccannak, ennek is van egy sajátos hangja. Egyéb testi hangokkal is számolni kell, például ilyen a nőknél a hüvelyből kiáradó levegő hangja, amit például ujjazáskor lehet időnként hallani. A szellentés is becsúszhat, ahogyan az is megtörténhet, hogy a csukló ropog a támaszkodástól, hogy pattog a térd a térdelő szexpóztól vagy a csípő nem bírja a terhelést. A zsibbadásoknak ugyan nincs hangjuk, de van, hogy a zsibbadó karok, lábak miatt váltunk szexpózt, hogy kényelmesebb legyen. Ezeket mind nem látjuk James Deantől vagy Mia Khalifától.

Az igazi sóhajok, nyögések nem szinkronizáltak

A bátorító mondatok, bókok például egyáltalán nem hangzanak el a pornóban, a valós szexben viszont elengedhetetlen a visszajelzés a partnernek. Az igazi intimitást és azt a bensőséges hangulatot, ami szeretkezés közben van, nem tudja megmutatni a pornó. Az érzelmek felszabadulásakor elinduló sírást sem, pedig ez is létezik, és nem rossz, hanem nagyon is pozitív dolog. A nyögések, sóhajok akkor izgatóak, ha valóságosak, szexterápián gyakori például, hogy a férjek arról panaszkodnak, hogy a feleség megjátssza a nyögést, és színészkedik közben, nem adja át magát a helyzetnek. Ami a pornóban nyögésnek, eksztatikus visítozásnak hallatszik, olyan a valóságban nem feltétlenül hangzik ugyanúgy. A pornófilmek nagy részét utószinkronizálják, hogy a hatás ne maradjon el.

Fotó: iStockphoto

Külső zavaró tényezők

A gyerekek bekopoghatnak, hogy rosszat álmodtak, sőt, a macska felugorhat a misszionárius pózban szexelő férfi hátára, és az is megtörténik, hogy 69 közben a kutya nem érti, mi történik, félelmében felugrik az ágyra, hogy megnyugtassák. Ezek rém hülye helyzetek, és kellemetlenek, de ott és akkor meg kell oldani. A pornófilmekben maximum az amatőr filmekben látni olyan jelenetet, hogy a macska elsétál a háttérben, de ezt a mainstream pornóban nagyítóval kellene keresni. Az is megtörténhet, hogy a nagy hévben leszakad a csap a fürdőszobában a szextől, vagy az, hogy kitörik a fotel lába, de vannak, akik szimplán csak legurulnak az ágyról véletlenül. Ezek is részei a szexuális életünknek. És az is előfordul, hogy kipróbálunk egy új pózt, ami nem működik, ezért váltunk inkább egy másikra. Sőt, az is lehetséges, hogy az első közös szex mégsem volt annyira jó, és mindenki inkább gyorsan menekülőre fogná.

+ 1 Minden, ami szex előtt és szex után történik

Van, aki teker egy jointot, van, aki letusol, szőrtelenít, van, aki minden testüregét kimossa szex előtt. A nagy orgazmus sem következik be mindig, és nem is szükséges, hogy csak arra összpontosítsunk, a szex anélkül is jó tud lenni. A szex utáni pisilés is kimarad a pornfilmekből, kicsit máshogy tálalják az ürítést – külön pornókategóriában tartják. Az élvezés utáni takarítgatás sincs a pornóban, használt óvszert sem dobnak a kukába, a zsepiket sem látjuk sehol. Sokan mennek például a konyhába szex után, és vagy nekiállnak főzni, vagy összedobnak egy szendvicset, de az is előfordul, hogy a pár a szeretkezés után a közös fürdést választja. Ezek természetes folyamatok, minden szexnek van egy lecsengése, attól függően, mennyire vagyunk energikusak utána.

A reális, valóságos szexben tehát másmilyen a világ, más még a BDSM is, sőt a csoportszex is, ahogyan a leszbikusok sem pont úgy csinálják, ahogy a kameraman előtt teszik, hiszen nincsenek férfiszemek a hálószobájukban. A hiteles, intim testi kapcsolódás fantasztikus, teljesen más, mint a pornóban, és ezt jó tudatosítani akkor is, ha valaki rendszeresen pornót néz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik