Foci

„A Chelsea-nek kell nyernie az EL-t!”

David Luiz (david luiz, )
David Luiz (david luiz, )

A bombagólt szerző David Luiz szerint a szezon negyedik döntőjében már illene nyerni a londoniaknak.

Csütörtökön este eldőlt: a Chelsea és a Benfica meccsel majd az Európa Liga amszterdami döntőjében. A finálét május 15-én rendezik majd a holland városban.

Londonban a Basel nem adta meg magát könnyen, egy félidő után úgy tűnt, hogy akár meg is tréfálhatják a svájciak a Chelsea-t, ám a Kékek a szünet után mintegy negyedóra alatt lerendezték az összecsapást. Fernando Torres és Moses egyszerű, David Luiz pedig bámulatosan szép gólt szerzett, a végeredmény így 3-1 lett az angol együttesnek.


Luiz óriási gólt lőtt
Fotó: AFP

„Itt az újabb lehetőség, hogy tornát nyerjünk. Idén már elbuktunk három finálét, szóval itt az ideje, hogy nyerjünk végre valamit” – mondta a bongyor hajú brazil a mérkőzés után. Luiz ezzel arra utalt, hogy a Chelsea idén már az angol és az európai Szuperkupa-fináléjában, valamint a klubvilágbajnokság döntőjében is fejet hajtott riválisa előtt.

„Minden összecsapáson azon vagyok, hogy segítsek a csapatnak. A második félidő jobban tetszett, mint az első, de a lényeg, hogy továbbjutottunk” – így Luiz, aki azt is elárulta, hogy a folytatásban szívesen átengedi Frank Lampardnak az összes szabadrúgás elvégzésének a jogát annak reményében, hogy a veterán középpályásnak összejöjjön a klubrekord a találatok tekintetében. Már csak két gól választja el ettől.

A másik döntős a Benfica csapata, ahol Jorge Jesus, a portugálok vezetőedzője történelemről beszélt:

„Fantasztikusan megy nekünk a sorozatban. Az, hogy bejutottunk a döntőbe, történelmi tett, megérdemelten leszünk ott” – így a szakember. Igaza van, ugyanis 23 évvel ezelőtt, 1993-ban járt utoljára európai kupasorozat fináléjában a Benfica.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik