Belföld

A Takarékbank vezére bejelentkezett a TV2-ért

A médiapiacon bővítené magánüzleti érdekeltségeit Vida József; az üzletember hétfőn az MTI-vel közölte, hogy megbízottjai útján előrehaladott tárgyalásokat folytat a TV2 Média Csoport Zrt. megvásárlásáról.

Nem vagyok Mészáros Lőrinc strómanja

– nyilatkozta tavalyelőtt májusban a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, de azt is hozzátette, hogy nagyon régi ismerősök a felcsúti milliárdossal, hiszen Mészáros még „gázszerelőmesterként” vezette be a szülei lakásába a gázt. A strómanság azért merülhetett fel, mert Vida Mészáros közelében kezdett el feltünedezni, és arról írtunk tavaly, hogy egy új óriásbank összerakásának lehet központi alakja.

Titokban új óriásbankot raknak össze Mészáros Lőrincnek
Orbán Viktor régóta dédelgetett ötlete, hogy az OTP mellé egy másik, hozzá közelebb álló lakossági gigabankot hozzon létre. A titkos projekt elindult, kulcsfigurája pedig egy olyan bankvezér lehet, aki még „gázszerelőmesterként” ismerte meg Mészárost.

A 14 társadóval rendelkező kereskedelmi csatornahálózat az ügylettel az Abraham Goldmann Bizalmi Vagyonkezelő cégéhez kerülne – ismertette közleményében a bankár-közgazdász. Jelezte: a tárgyalások előrehaladásától és eredményétől függően a tranzakció júniusban zárulhat le.

Az ügyletet üzleti titokként kezelik, ennek megfelelően a tárgyalások lezárásáig a felek nem kívánnak bővebb tájékoztatást adni. Ezt azonban haladéktalanul megteszik, amennyiben a tranzakció eredménnyel zárul – tette hozzá Vida.

Vida József a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Magánbefektetései a pénzügyi szektortól, a banki informatikán át az ingatlanbefektetésekig és a pénzügyi tanácsadásig terjednek – ismerteti a közlemény. Hozzáfűzi: Vida József a 15. legbefolyásosabb hazai üzleti döntéshozó a Manager Magazin 2018 júniusában felállított TOP 101-es listáján.

Andy Vajna tulajdonos halála után komoly mozgolódás kezdődött a fideszes kereskedelmi tévénél, felbukkant például egy máltai offshore cég a céghálóban. Április elején Dirk Gerkens vezérigazgató is távozott, a csatorna műsorgyártó cégére pedig Mészáros Lőrinc vetett szemet.

Mészáros TV2-n belülre kerülését jelzi továbbá, hogy bizalmasa, Alcsútdoboz fideszes alpolgármestere, Tima János két fontos pozíciót is kapott a TV2 környékén.

Arról már régóta lehetett pletykákat hallani, hogy a Vajna-kör helyett Mészároséké lehet a TV2, de a csatorna a mai napig sem került be a KESMA kormányzati médiaholdingba. Mindeközben a csatorna vezetését Vaszily Miklósra, azaz a KESMA egyik oszlopos tagjára bízták Vajna halála után, aki korábban az Origót és a közmédiát is irányította, majd a Mészáros Lőrinc korábbi érdekeltségébe tartozó, azóta már megszűnt Echo tévét is irányíthatta.

Kiemelt kép: MTI / Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik