Belföld

Ceglédi erőszak: fél év elteltével sem hallgatták ki a kislányt

Meghosszabbították annak a Cegléden élő romániai férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolta a négyéves kislányát október elején – közölte megkeresésünkre Surdy Miklós, a férfi új ügyvédje, hozzátéve, fellebbeztek a döntés ellen.

Még mindig nem készült el a pszichológusi szakvélemény. Csak az az előzetes pszichológusi szakvélemény van kész, ami alapján elrendelték ügyfelem letartóztatását. Azaz még mindig nem hallgatták ki a kislányt

– mondta a kislánya megerőszakolásával gyanúsított férfi ügyvédje.

Surdy elmondta, az apa kitart amellett, hogy nem követte el a bűncselekményt. Az ügyvéd szerint eddig egyetlen olyan tárgyi bizonyíték sincs, ami azt támasztaná alá, hogy védence elkövette az erőszakot.

Az igazságügyi nőgyógyász szakértői vélemény szerint tévedett az az orvos, aki azt állította, hogy a kislány szexuális erőszak áldozata lett. A kislány ugyanis szűz a szakértői vélemény szerint

– jelentette ki az ügyvéd.

A rendőrség szexuális erőszak gyanúja miatt indított nyomozást októberben ismeretlen tettes ellen. A kislányt megműtötték, a gyámhatóság pedig azonnal kiemelte a családból a kisebbik gyermeket, mindketten nevelőszülőkhöz kerültek. Surdy elmondása szerint a gyerekek azóta is nevelőszülőknél vannak, de az anyukának engedélyezték, hogy havonta egyszer lássa a gyerekeket.

Megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot is, hogy miért húzódik ennyi ideig a kislány kihallgatása. András Tamás szóvivő a nyomozási cselekményekről nem nyilatkozott, de annyit elmondott, hogy nem bővült a gyanúsítottak köre, és továbbra is a kislány édesapja ellen folyik eljárás szexuális erőszak gyanúja miatt.

Kiemelt kép: a szerző felvétele

Ajánlott videó

Olvasói sztorik