Foci

EL: nehéz meccs előtt Juhászék és Szabicsék

Juhász Roland és Szabics Imre csapata is idegenben lép pályára csütörtökön, a labdarúgó Európa Liga második csoportkörében.

Az ugyanabban a négyesben (L csoport) szereplő gárdák közül Juhász Roland belga együttesének oroszországi vizitje ígérkezik rázósabbnak, a Lokomotiv Moszkva tudniillik bárkire nézve veszélyes otthon, így már egy döntetlen is sikernek számítana az Anderlecht részéről a 18 órakor kezdődő mérkőzésen. A brüsszeliek mindenesetre remekül rajtoltak, hiszen két hete 4-1-re verték az athéni AEK-t a második számú európai futballsorozat 48-csapatos szakaszának nyitányán.

A görög gárda értelemszerűen most Szabics Imréék ellen akar javítani, csakhogy a Sturm Graz a hellének vendégeként nagyon nem szeretne kikapni, ha már az első körben saját otthonában maradt alul 2-1-re a moszkvaiakkal szemben. Kérdés, hogy a javítás kényszere a kudarcos start után a görög avagy az osztrák legénységet köti kevésbé gúzsba. Amúgy a magyar csatár szerezte együttese egyetlen gólját a Liebenau Stadionban az EL nyitófordulójában.

Ami a többi csoportot illeti, izgalmasnak ígérkezik, ezért kiemelendő a C betűjelű kvartettben a bukaresti Rapid és a holland PSV Eindhoven, a D-ben a lisszaboni Sporting és az olasz Lazio, az F-ben a spanyol Athletic Bilbao és a francia Paris Saint-Germain csatája, az I-ben pedig mindkét – Celtic Glasgow (skót)-Udinese (olasz) és Rennes (francia)-Atlético Madrid (spanyol) – párosítás futballcsemegének minősíthető.

Az egyelőre tartalékkapusként számításba vett Somogyi Csaba angol csapata, a Fulham a dán Odensénél néz szembe kőkemény ellenféllel a K csoportban.

Európa Liga, a csütörtöki program
A csoport:
Rubin Kazany (orosz)-PAOK (görög) 17 óra
Tottenham Hotspur (angol)-Shamrock Rovers (ír) 21:05 ó
B csoport:
Vorszkla (ukrán)-Hannover 96 (német) 21:05 ó
Standard Liege (belga)-FC Köbenhavn (dán) 21:05 ó
C csoport:
Legia Warszawa (lengyel) – Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 21:05 ó
Rapid Bucuresti (román)-PSV Eindhoven (holland) 21:05 ó
D csoport:
Vaslui (román)-FC Zürich (svájci) 21.05 ó
Sporting Lisboa (portugál)-Lazio (olasz) 21:05 ó
E csoport:
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) – Dinamo Kijev (ukrán) 21:05 ó
Stoke City (angol)-Besiktas (török) 21:05 ó
F csoport:
Salzburg (osztrák)-Slovan Bratislava (szlovák) 21:05 ó
Athletic Bilbao (spanyol) – Paris Saint-Germain (francia) 21:05 ó
G csoport:
Metaliszt Harkiv (ukrán)-AZ Alkmaar (holland) 19 ó
Malmö (svéd)-Austria Wien (osztrák) 19 ó
H csoport:
Braga (portugál)-FC Bruges (belga) 19 ó
NK Maribor (szlovén)-Birmingham City (angol) 19 ó
I csoport:
Celtic Glasgow (skót)-Udinese (olasz) 19 ó
Rennes (francia)-Atlético Madrid (spanyol) 19 ó
J csoport:
FC Schalke 04 (német)-Maccabi Haifa (izraeli) 19 ó
AEK Larnaca (ciprusi)-Steaua Bucuresti (román) 19 ó
K csoport:
Twente (holland)-Wisla Krakow (lengyel) 19 ó
Odense (dán)-Fulham (angol) 19 ó
L csoport:
Lokomotiv Moszkva (orosz)-Anderlecht (belga) 18 ó
AEK Athén (görög)-Sturm Graz (osztrák) 19 ó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik