Gazdaság

Fordulatot ígér az új CSOK

Az építkezők-felújítók kétharmada hasznosnak tartja az új CSOK-ot. A használt ingatlan vásárlását tervezők 64 százaléka igénybe szeretné venni, míg korábban csak 12% lett volna jogosult rá – derül ki a Mapei Kft. felméréséből.

Bővül családi otthonteremtési kedvezmény.

  • Július elsejétől már használt lakás vásárlására is igényelhető a CSOK mellé felvehető kamattámogatott kölcsön, amely két gyermek esetén 10 millió forint, három gyermek esetén pedig 15 millió forint.

A felmérés szerint használt ingatlan vásárlását tervezők 64%-a nyilatkozott úgy, hogy szeretné igénybe venni a CSOK-ot. 15% még nem tudja, 22% pedig biztosan nem veszi igénybe.

2018-ban ugyanezen a panelen végezték a kutatást – akkor a válaszadók 81 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem jogosult a CSOK-ra. 12% volt jogosult, 7,4% nem tudta, de mindössze 5% vette igénybe.

A felmérés mindenképpen fordulatot jelez. Bízom benne, hogy a fordulat végbe is megy és újabb lendület ad az építőiparnak a második félévben

– kommentált a felmérést készítő cég ügyvezetője, Markovich Béla.

Az eredmények azt mutatják szerintük, hogy a támogatás kibővítése kedvező fogadtatásra talált. A válaszadók 66 százaléka hasznosnak értékeli az új CSOK-ot, és mindössze 13% vélekedik úgy, hogy egyáltalán nem az. A válaszadók többsége szerint a CSOK kedvező hatással van az ingatlanpiacra, a gazdaságra és a gyermekvállalási kedvre.

Az online felmérést márciusban végezték, 800 fő megkérdezésével.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik