BENDA LÁSZLÓ: A Selyemút Rómába vezet
A pekingi logisztikai láncolat kiépítése teljes erővel folyik. Stratégiai ellenzői folyvást a kínai adósságcsapda kialakulásával riogatnak. A pénzügyi gondokat érzékeltető izgalmas ellenpélda az új maláj kormányzat visszatáncolása egy szintúgy elődjétől megörökölt kínai vasútépítési projekttől.
Afrika szarván, Dzsibutiban már létrehozták Kína első külföldi katonai bázisát – annak a stratégiai ütőérnek ellenőrzésére, amely az Indiai-óceántól vezet a Szuezi-csatornán át a Földközi-tenger térségébe. A görögországi Pireuszon, ahol gyakorlatilag már a kínaiak az urak, valóságos hídfőállást építhettek ki. Így érkezünk el a mediterráneum közepére, ide futott be épp egy hete Hszi Csin-ping elnök első állomására, az olasz fővárosba.
Rómában hallgattak a szép szirénszóra. Márpedig Olaszország az Európai Unió (sőt már a Közös Piac) alapítója, egyben a Brexit után harmadik legerősebb tagja, résztvevője a legfejlettebb ipari országok G-7 klubjának, így Pekingben fölöttébb nagy várakozás – ideát meg feszült figyelem – előzte meg Hszi római útját. Okkal.
Szombaton – a washingtoni és brüsszeli intő szavakkal dacolva – nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy Olaszország csatlakozik a kínai Új Selyemútnak is nevezett kezdeményezéshez. A Hszi kíséretében lévő magas rangú képviselők sora (és a több száz üzleti vezető!) tucatnyi további kétoldalú megállapodást kötött. Az energetikai és acélipari együttműködésre is kiterjedő ügyletek összértékét római kormányzati források húszmilliárd euróra, míg az olasz sajtó ötmilliárdra becsüli.
VÁNCSA ISTVÁN: Kiáll, megmutat
Nincsenek örömtüzek, nincs népünnepély, nincs semmi hajcihő; világra szóló győzelmét Orbán és bandája higgadtan, mértéktartással ünnepelteti. A szokásos pénteki rádiószózat hangneme visszafogott, persze a rituális konfabuláció most se maradhat el. A tizenhárom párt kivétel nélkül sorosbérenc, mondja a felfüggesztett férfiú, mi mást is mondhatna; amit kellő ideig mantrázunk, az a végén óhatatlanul az agyunkra megy.
A többi egyszerű és világos.
„Majd az európai választások után eldöntjük itt, a Fideszben, hogy mi jó Magyarországnak, a Néppárton belül kell-e folytatnunk, vagy valamifajta új pártszövetségben van-e inkább a helyünk.” Tiszta sor, hogyan is lehetne másképp. Ők eldöntik, mármint Orbán, Orbán és Orbán, hogy mi a jó (nem Magyarországnak, hiszen az őket soha egyetlen pillanatig se foglalkoztatta, hanem) nekik, az Orbánoknak, akikből persze csak egy van, ám az az egy néha sokaságnak álcázza magát és ilyenkor a „Fidesz” fedőnevet viseli.
SOÓS ESZTER PETRONELLA: Szerotonin és behódolás avagy Houellebecq látomásai
Michel Houellebecq Behódolás című kötete 2015. január 7-én jelent meg Franciaországban, azon a napon, amikor terrortámadás érte a Charlie Hebdo nevű szatirikus lap szerkesztőségét. A kötet ebben a kontextusban különösen fenyegetőnek rémlő disztópiát rajzolt fel, méghozzá egy iszlamista hatalomátvétel menetét Franciaországban. Azon a héten éppen e könyv vitatott szerzője szerepelt a Charlie címlapján „Houellebecq mágus jóslatai” felirattal. („2015-ben elveszítem a fogaimat, 2022-ben Ramadant tartok”, mondja a képen). A terrortámadás után Houellebecq felfüggesztette a kötet promóciós körútját, s személye, írása egyfajta másodlagos szimbóluma lett az eseményeknek.
GYÖRGY PÉTER: A hiányzó Koós
Koós János temetésén az értelmiségi elithez tartozó beatzenészeknek, az intellektuális kiválasztottaknak nem sok képviselője volt jelen. Ez éppoly szimptomatikus, mint amilyen kétségbeejtő. Halála szomorú, de fontos lehetőséget kínál arra, hogy felhagyjunk a magyar beatzene kritikus túlértékelésével, és felszabaduljon azok emléke, akik ok nélkül, érdemtelenül kerültek ki a kulturális örökség számontartott, védett, óvott mezőiből. Nem csupán az a kérdés, hogy érzünk-e ellenállhatatlan vonzást a kiváltságos értelmiségi kívülállás – nem kis részben üres imitációkra épülő – örökségétől való megszabadulásra. Sokkal fontosabb ennél, hogy képesek vagyunk-e végre hozzákezdeni a diktatúra idején létezett otthonosság kultúrájának megértéséhez, azaz meg akarjuk-e találni és tanulni azt a nyelvet, amely lehetőséget teremt az elfogulatlan leírásra. Koós János munkásságának felmérése alkalmat jelenthet ennek az esztétikai tapasztalatnak a megértésére.
Kovács Zoltán: Sötét indul és veszt
A Néppárt az utolsó pillanatban ugyan, lassan és kényszeredetten moccanva, de mégiscsak tett ellenlépést. Nem döntő erejűt, hiszen jogilag Orbán emberei még a néppárti sorokban ülnek, de ahhoz elégségeset, hogy szertefoszlassák a kormányfő álmait, amelyek nyilván akkor is irreálisak és zavarba ejtőn megmosolyogtatók voltak, amikor Orbán koponyájában megszülettek: mondván, ő lesz az, aki megreformálja az unió legerősebb pártszövetségét. Amilyen hosszan húzódott ez a folyamat, olyan gyors volt a végjáték: februárban még saját nagyságától megszédülten olyan kampányba kezdett, amiről maga sem tudta, mi lesz a vége, környezetéből meg már rég kihullottak olyanok, akik esetleg szólhattak volna neki. A házelnök saját hivatalától részegülten osztogatta eszelős büntetéseit, az államelnök pedig arról beszélt, ha elfogy a víz, szomjan hal itt mindenki.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
Kiemelt kép: Emmanuel Dunnand / AFP
