Belföld

A 24.hu újságírója nyerte a Szegénységről Méltósággal Sajtódíjat

A zsűri olyan tagokból áll, akik maguk is megtapasztalták a nélkülözést.

A Magyar Szegénységellenes Hálózat az Átlátszónet Alapítvány, az ERSTE Stiftung és aktivistái közreműködésével szerdán osztotta ki szegénységben élő, illetve szegénységet megtapasztalt zsűritagok által odaítélt sajtódíját. A Print, illetve online írott tartalom kategória nyertese Balavány György lett a 24.hu tavalyi Csatatér sorozatának egyik darabjáért.

A riport a Szigetváron és a környékbeli zsákfalvakban élő közmunkások életét mutatja be, a fotókat Berecz Valter készítette.

Nem akarom, hogy a gyerekem is sárga mellényben söpörje a járdát
Az ország tíz legszegényebb települése közül négy a szigetvári körzetben található. Megkérdeztük az ott élőket, mit szólnak például ahhoz, hogy a kormány szerint nincs gyermekszegénység Magyarországon. Meg azt is, kire és miért szavaznak majd a választáson.

A kezdeményezés keretében olyan 2018. január 1. és december 31. között megjelent cikkeket, riportokat, interjúkat, tudósításokat és alkotóikat díjazták, amelyek „az érintettekből álló zsűri véleménye szerint megfelelő módon; körültekintően, méltósággal és árnyaltan mutatják be a szegénységben élők helyzetét” – áll a díjat kiosztó szervezet közleményében.

További díjazottak:

  • print, online – különdíj: Doros Judit, Népszava
  • TV, videó – első díj: Moskovics Judit, RTL Klub – Házon kívül
  • TV, videó – különdíj: Szilágyi Máté, Szilli Tamás, Index
  • TV, videó – különdíj: Szirmai Norbert, 9.tv – Sansz
  • szakmai díj: Neuberger Eszter, Abcúg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik