Sport

Szalay: a miniszterelnök kíváncsi

Az élsportolói ösztöndíjak bevezetése a felsőoktatásban és a külföldön dolgozó magyar edzők hazacsábítása is téma lesz azokon a megbeszéléseken, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök folytat majd ősszel a magyar sportélet vezetőivel.

Szalay Ferenc, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke a Digi Sport Reggeli Start című hétfői műsorában elmondta azt is, hogy a kormányfő nemcsak a Magyar Olimpiai Bizottság elfogadásra váró sportkoncepciójában szereplő tizenegy kiemelt egyéni sportág (atlétika, birkózás, cselgáncs, kajak-kenu, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, torna, úszás, vívás, korcsolya), hanem a teljes magyar sportélet vezetőivel konzultál ősszel.

Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök biztosan kíváncsi arra, miként lehet itthon tartani, illetve hazahozni az összes olyan tehetséges sportolót, aki ösztöndíjjal tanul külföldön, és ugyanígy meg kell becsülni az edzőket is.„Nonszensz, hogy számos sportágban magyar edzőkiválóságok készítik fel szerte a világban versenyzőiket a magyarok ellen” – fogalmazott Szalay. A tanulmányokkal kapcsolatban jelezte: „Ebben döntésekre lesz szükség, hogy megvalósuljon a hazai felsőoktatásban az élsportolói ösztöndíjak rendszere egyéni tanrenddel, kollégiumi lehetőséggel. Szerintem már a bejutást is segíteni kéne, például pluszpontokkal a felvételiken. Bízom benne, hogy egy éven belül bevezethető lesz egy új szisztéma.”

A sportbizottsági vezető érintette a társaságiadó-pénzeket (TAO) is. Kiemelte: a tervek szerint a TAO-s pénzek fel nem használt húsz százalékát juttatnák a 11 kiemelt olimpiai egyéni sportágnak. Szalay Ferenc kitért az új kormányzati sportvezető szerepére is:  Simicskó István államtitkárként új irányt tud adni a kormányzati munkának, miután más a pártpolitikai háttere, beágyazottsága, mint a távozó Czene Attiláé. Az ő személyével a sportnak sokkal több érdekérvényesítésre lesz lehetősége a politikán, a parlamenten belül” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik