Belföld

Pszichiátriai kezelésre szorul a Borsodnádasdon megölt lány anyukája

Az áldozat édesanyjának, és a tanúk meghallgatásával folytatódott annak a borsodnádasdi férfinak a pere, aki a vád szerint eszméletlenre verte, majd vízgyűjtő aknába dobta a 17 éves barátnőjét.

B. Roland 2017 szeptemberének elején a délelőtti óráktól az esti órákig barátaival a Borsodnádasd település külterületén lévő tónál szórakozott, alkoholt és kábítószer hatású anyagot fogyasztott. Napközben telefonon találkozót beszélt meg a vele baráti viszonyban lévő 17 éves lánnyal, akivel az este folyamán egy erdei ösvényen találkozott és együtt italoztak, beszélgettek. Ismeretlen okból vitába keveredtek, melynek során a férfi több alkalommal, ököllel az arcán megütötte a lányt, aki az agyrázkódás eredményeként eszméletlen állapotba került.

A férfi a már védekezésre képtelen Csengét lemeztelenítette, és elvonszolta egy esővíz elvezető csatorna árok mellé, ahol fejjel lefelé beledobta egy 216 cm mélységű vízgyűjtő aknába, amelyben 40 cm magasan állt a víz. A lány telefonját is az aknába dobta, a tőle elvett ruházatot és táskát magához vette, és hazament a lakására.

Végül a baráti társaságtól kapott vallomások alapján jutottak el a nyomozók Csenge gyilkosához. A lány a barátaival sütögetett volna aznap este, de helyette inkább Rolanddal randizott.

A fiú még a lány holttestének megtalálása előtt bevallotta a rendőröknek, hogy a Csenge vele volt azon az estén. Elmentek az erdőbe, ahol iszogattak és a „friss kapcsolat szenvedélye magával ragadta őket”. Mikor elindultak haza, Csenge a templom közelében megcsókolta a fiút. Emiatt alakulhatott ki közöttük a korábban említett vita. Roland ugyanis még nem akarta, hogy kitudódjon a kapcsolatuk. Ezt hamar megbeszélték és elbúcsúztak egymástól.

A nyomozók először a lány cipőjét találták meg a templom mögötti ösvényen, ezért keresőláncban folytatták a terület átfésülését. Alig mentek pár lépést, amikor az egyiküknek megakadt a szeme a vízgyűjtő aknán, mert hiányzott a fedeléről a lakat. Visszalépett, felemelte, és ott találta a lemeztelenített áldozatot.

Az már a helyszínen kiderült, hogy a lány vélhetően még élt, amikor beledobták az aknába. Onnantól emberölés miatt folyt a nyomozás. Ezután ismét kihallgatták a fiút, mivel az addigi adataik szerint ő látta utoljára életben az áldozatot.

Gyanúsan viselkedett, az alapján, amit mondott, „nem állt össze a kép”, ezért megkérdezték, hogy hajlandó-e poligráfos vizsgálatnak alávetni magát. A fiatal beleegyezett. A vizsgálat pedig egyértelműen megállapította, hogy a fiatalembernek köze van a gyilkossághoz.

Ezután már egészen máshogy írta le az estét. Azt állította, hogy együtt ittak az erődben, eközben Csenge kétszer elment valahova. Állítása szerint amikor a lány másodszor is otthagyta, elindult utána, és megtalálta az ösvényen őt, eszméletlenül, vérző orral, félig meztelenül. Azt mondta, nem érezte sem a szívverését, sem a pulzusát, és pánikba esett, mivel néhány éve Egerben eljárás indult ellene, miután két ismerősét újra kellett éleszteni a tőle kapott kábítószeres cigaretta miatt. És nem akarta, hogy ez újra megismétlődjön. Azt azonban tagadta, hogy drogot adott volna a lánynak. Azt beismerte, hogy ő három herbálos cigarettát is elszívott azon az estén.

Háromnegyed órát ült lemeztelenített áldozata mellett a borsodnádasdi gyilkos
Már bíróságon az eszméletlen lányt vízgyűjtő aknába dobó férfi ügye.

Vallomása szerint háromnegyed órán át ült a lány mellett, és végül úgy döntött, eltünteti a holttestet. Emlékezett rá, hogy a közelben van egy vízgyűjtő akna. A karjában vitte oda a meztelenre vetkőztetett Csengét, beledobta, majd hazament. Hogy elterelje magáról a gyanút, másnap délelőtt még írt a lány telefonjára egy üzenetet, mintha minden rendben lenne.

A gyilkossággal vádolt férfi a mostani tárgyaláson is élt a hallgatás jogával. Annyit volt csak hajlandó elismerni, hogy valóban találkozott a lánnyal, ám azt tagadta, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz.

A meggyilkolt lány édesanyja ahogy a februári tárgyaláson úgy most is nagyon rossz állapotban volt. Az előző tárgyaláson könnyeivel küszködve kérte B. Rolandot, hogy nézzen a szemébe, de a fiú egy pillanatra sem tekintett rá.  Ezúttal a lánya bekeretezett fényképével érkezett a tárgyalásra. „Nézd, kit öltél meg” – mutatta a fiúnak, aki ezúttal is elfordította a tekintetét.

Az anya a Blikknek azt mondta, hogy már egy éve pszichiátrián kezelik Elmondása szerint nagyon erős orvosságokat kap, de így sem tud aludni,mert  egyfolytában azt hallja, ahogy a lánya kiabál: Anya, anya!

Az ügyész 14 év fegyházat kért a gyilkossággal vádolt fiatalemberre. Jövő héten a tanúk és a szakértők meghallgatásával folytatódik a borzalmas ügy.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik