Nagyvilág

Orbán levélben garantálta a bajor kormánynak, hogy Budapesten maradhat a CEU

Kedden, egy nappal a Fidesz néppárti tagságáról szóló döntés előtt Orbán Viktor levelet írt a bajor kormánynak, amiben biztosította őket a magyar kormány nevében, hogy nem fog keresztbe tenni annak, hogy a Müncheni Műszaki Egyetem részt vegyen a magyar felsőoktatásban a CEU-val való együttműködés révén, írja a 444Süddeutsche Zeitung alapján.

Florian Herrmann kancelláriaminiszter azt mondta a levéllel kapcsolatban, hogy Orbán garantálta, hogy a CEU továbbra is kutathat és oktathat Magyarországon. A miniszter úgy véli, ez már a békülés egyértelmű jele.

Mint mondta, Orbán Viktor köszönettel elfogadta azt a bajor javaslatot, hogy a müncheni műszaki egyetem (Technische Universität München – TUM) finanszírozzon a CEU-n két tanszéket, amelyeken a demokrácia és a kormányzás tudományos kérdéseivel foglalkoznak, és vegyen részt egy harmadik tanszék finanszírozásában is, amely alapítványi formában működne.

Ahogy korábban megírtuk, Manfred Weber múlt heti budapesti látogatásán konkrét javaslattal állt elő, ami lehetővé tenné, hogy a CEU diákjai továbbra is szerezhessenek amerikai diplomát Budapesten.

A CEU ennek kapcsán közölte, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy Orbán mondja ki, hogy maradhatnak.

Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta a bajor tartományi kormánynak a budapesti Közép-európai Egyetemmel (CEU) kapcsolatos javaslatát a tudományos együttműködés elmélyítéséről – mondta Florian Herrmann szövetségi-, európai és médiaügyekért felelős bajor miniszter, a tartományi miniszterelnöki hivatal (Staatskanzlei) vezetője a Süddeutsche Zeitung című müncheni lap szerdai számában.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik