Élet-Stílus

Milliárdos lett a munkanélküli, aki a boltban felejtette a lottószelvényeket

Megszakadt az amerikai férfi pechsorozata.

A New Jersey államban élő Mike Weirsky nehéz időszakon ment keresztül. Októberben elvált a feleségétől, és már hosszú ideje nem talál munkát.

A pechsorozat – legalábbis először úgy tűnt – folyatódott, amikor is az 54 éves férfi nemrég az üzletben felejtette a lottócéduláit. Mint ahogy minden héten, most is vett pár szelvényt, ám fizetéskor a pénztárcájával foglalkozott, közben pedig egy bejövő telefonhívás elterelte a figyelmét, így a lottó a boltban maradt.

Amikor másnap – az esélytelenek nyugalmával – visszament az üzletbe, ő lepődött meg a legjobban, hogy a szelvényeket megőrizték neki: állítólag valaki leadta a pénztárban.

Még nagyobb volt a meglepetése, amikor nem sokkal később kiderült: az egyik lottócédulával 273 millió dollárt (75 milliárd forint) nyert.

Az Inquisitr szerint Weirsky azt tervezi, hogy kibővíti a házát, vesz magának egy pickup-ot, az anyjának pedig egy kocsit. Jelezte, hogy szívesen meghálálná a becsületes megtalálónak is a jó cselekedetet. Róla időközben kiderült, hogy az üzlet egyik alkalmazottja volt.

A hihetetlen nyeremény nyilvánosságra kerülése óta bejelentkezett a exfeleség is, aki azt mondta, nem szeretne semmit volt férjétől, csak azt, hogy a jövőben ne kelljen utalnia a férfi számára a bírósági úton megítélt házastársi tartást.

 

Kiemelt kép: NewJerseyLottery/YouTube

Akiket tönkretettek a lottómilliók
Öngyilkosság, drogfüggőség, börtön – a legnagyobb lottóvesztesek tragikus sorsa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik