Kultúra

Öngyilkos lehetett a Prodigy énekese

Keith Flint 49 éves volt. Liam Howlett, a Prodigy alapítója szerint Flint öngyilkos lett.

A Prodigy 49 éves frontemberét, március 4-én, hétfőn reggel Keith Flintet holtan találták essexi otthonában – számol be a Sun. Az NME úgy tudja, essexi rendőrség szerint a haláleset nem tűnik gyanúsnak, tehát idegenkezűség valószínűleg nem történt, a hatóság megállapította a halál beálltát, és értesítette a halottkémet, valamint a hozzátartozókat.

8:08-kor hívtak minket azzal, hogy egy férfit öntudatlan állapotban találtak Brook Hillen, Dunmow-ban. Mentőt küldtünk a helyszínre. Sajnálatos módon a negyvenes éveiben járó férfi a helyszínen életét vesztette.

– számol be a kelet-angliai mentőszolgálat szóvivője.

Liam Howlett, a Prodigy vezetője aztán az együttes Instagramján azt írta, hogy Flint öngyilkos lett.

Flint eredetileg táncosként csatlakozott a zenekarhoz, csak később lett énekes, azonban a banda nagy slágereit, mint a Breathe vagy a Firestarter már ő énekelte. A Prodigy gyakori vendége volt Magyarországnak, idén is felléptek volna a SZIN-en, mi több, a Nuus arra jutott, ez lehet a tizenötödik magyarországi fellépésük. Először még 1995-ben léptek fel nálunk, a PeCsában, egy évre rá pedig már a Szigeten koncerteztek, ezt aztán további négy szigetes buli követett, de játszottak már nálunk a VOLT-on, a Balaton Soundon, kisebb fesztiválokon és önálló arénakoncerten is.

Keith Flint Londonban született és kisgyerekkorát Kelet-Londonban töltötte, szüleivel együtt a ’70-es évek közepén költözött az essexi Springfieldbe, és tanulmányai után is ezen a környéken maradt. A Prodigyt alapító Liam Howlett-tel a ’80-as évek végén ismerkedett meg egy Braintree-beli rave klubban, és annyira tetszett neki a DJ zenéje, hogy ragaszkodott hozzá, hogy egy barátjával, Leeroy Thornhill-lel közösen hozzanak létre egy együttest, melyben ő és Thornhill táncolnak Howlett szekvenciáira. Az 1990-ben alapult Prodigy első felállásában Howlett, Keith ‘Maxim’ Palmer, valamint az énekes-táncos Sharky mellett tehát már Thornhill és Flint is ott volt.

Experience című első lemezük 1992-ben jelent meg, és platina státuszt ért el, ezt két évvel később követte a Music for the Jilted Generation címen futó második, ami már nemzetközi szinten is sikeres lett azzal együtt is, hogy a két album között sokat változott a rave szcéna és a Prodigy zenéje is. A siker nyomán a zenekar megkezdte gyakorlatilag teljes életművén átvonuló tagmozgásokat. Aztán Flint 1996-ban azonban megírta és felénekelte a Firestarter vokáljait, valamint megszületett ikonikus, punk frizurája is, ami a dal klipjében már látható is volt, és ami aztán meghatározta a Prodigy-jelenség megjelenését, és ami végképp az egekbe röpítette a zenekart. ’97-ben jött az új album, egyre megosztóbb dalokkal és klipekkel, majd újabb személyi változásokkal, amit aztán hosszú szünet született, csak 2004-ben adtak ki új lemezt. A zenekar későbbi karrierjét sem kerülték el a botrányok, hol egy-egy dalszöveg, hol egy-egy klip csapta ki a biztosítékot, ennek ellenére a zenekar igazi válságba, már ami a sikert illeti, nem került, és 2009-ben, 2015-ben és 2018-ban is adtak ki lemezt, és a turnézással sem álltak le.

A Prodigy sikerei mellett Flint nemrégiben új irányt is talált magának: mivel imádott motorozni, motorverseny-csapatot indított Team Traction Control néven, és több hazai versenyen is jól szerepeltek.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: Simone Joyner/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik